Németország egy baloldali pártjának vezetője, Sahra Wagenknecht azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy az általa vívott háborúk hozták létre a szörnyeteget, amit ma Iszlám Állam néven ismerünk. Ha az amerikaiak nem avatkoznak be más országok belügyeibe, a terrorszervezetnek nem lett volna lehetősége megerősödni.

A Die Linke párt elnöke a német DPA hírügynökségnek nyilatkozva jelentette ki; a terrorszervezet megerősödésének egyetlen oka, hogy az amerikai külpolitika a világ minden táján beavatkozik, és az Iszlám Állam esetében Szíria destabilizálása volt az a tényező, ami egy még erősebb terrorszervezet létrejöttéhez vezetett. Wagenknecht szerint az ISIL szervezetének soha nem lett volna esélye ilyen erős, nemzetközi tényezővé váló terrorszervezetté fejlődnie, ha a nyugati világ, és főként az Egyesült Államok nem fektet hatalmas erőforrásokat Szíria destabilizálásába.

“Ha Irakban nincs háború, az ISIL létre sem jön. Ha Líbiában nem kezdődnek a bombázások, és nem kezdik meg Szíria destabilizálását, nem erősödhetett volna meg a terrorszervezet. Az Egyesült Államok minden egyes újabb háborújával tovább növelte ezt a szörnyeteget.”

A politikus korábban azt is kijelentette; Németország nem kellene támogassa a Franciaország által, Szíriában kezdett bombázásokat, mert felháborító az a képmutatás, amivel egyértelmű határvonalat húznak a Közel-Keleten és Európában meggyilkolt civilek halála közt. A világ számos régiójában folyamatosan zajlanak a tömeggyilkosságok, de Franciaország soha, semelyik terrortámadáson nem háborodott fel, miközben a Párizsban történt merényletsorozatra hivatkozva azonnal újabb katonai beavatkozást kezdtek. A francia kormány ezzel kinyilvánította, hogy az európai embereket értékesebbnek tartja minden más népcsoportnál. Ezzel további ideológiai alapot biztosít a terrorszervezetnek, hiszen az joggal mondhatja saját tagjainak, hogy a nyugati országok alsóbbrendűként kezelik őket.

Forrás: hidfo.ru Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3648304

Jelenleg az oldalon

2
Online