Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden Moszkvában fogadta Adil ibn Ahmad al-Dzsubair szaúdi külügyminisztert, ahol előzetes megbeszélést folytattak a katonai együttműködés megkezdésének feltételeiről.

A találkozót szűkszavú közlemény követte; szaúdi részről a külügyminiszter annyit közölt, hogy az Iszkander rakétakomplexum megvásárlásának feltételeiről tárgyaltak, és minden téren érdekeltek a szoros kapcsolatok kiépítésében, beleértve a katonai együttműködést is. Al-Dzsubair elmondása szerint a két ország katonai delegációi intenzív tárgyalásokat folytatnak számos orosz fegyverrendszer megvásárlásáról, amiből elsőként az Iszkander rakétakomplexummal kapcsolatos megállapodás tető alá hozására törekszenek. Az eset precedens értékű, ez lesz az első alkalom, hogy Oroszország fegyvert ad el Szaúd-Arábiának, és a közel-keleti királyság Moszkvára mint katonai szövetségesre kezd tekinteni.

A megállapodásnak azonban számos előfeltétele van. Oroszország igyekszik közös nevezőre hozni a térségi országokat a külső fenyegetés elleni harc terén, így Szaúd-Arábia kénytelen lesz fontos kérdésekben kompromisszumot kötni, ha orosz fegyvereket akar. A tárgyalás során Szíria kapcsán abban sikerült megegyezésre jutni, hogy az “ellenzéket” vissza kell terelni a tárgyalóasztalhoz, vagyis Szaúd-Arábia nem támogathatja az ellenzéki fegyveres csoportokat. Ugyanakkor, nem sikerült közös nevezőre jutni a szíriai kormány megítélését illetően; az orosz fél a térségi terrorizmus elleni harcban jelentős szerepet szán az Asszád-kormánynak, a szaúdi külügy azonban nem engedne teret Szíriának az Iszlám Állam elleni harcban akkor sem, ha a kormány elmozdításáról hosszú távon lemondanak.

A szaúdi külügyminiszter elsőként június 20-án a Russia Today arab szekciójának, majd a Ria Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva ismerte el, hogy a fegyverrendszer megvásárlásáról megkezdődött a tárgyalási folyamat. Szaúd-Arábia június 22-én számos gazdasági megállapodást kötött Oroszországgal, többek között a szaúdi atomprogram felépítéséről, a tömegközlekedés fejlesztéséről, közös olajprojektekről, a két ország űrkutatási hivatalai közti együttműködésről, és a kétoldalú kapcsolatok további bővítésének lehetőségeit vizsgáló konzorciumok létrehozásáról, amely magában foglalja a katonai együttműködés előkészítését is.

Forrás: hidfo.ru Kattintson ide...

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

MTI Hírfelhasználó