A szíriai háború és a migrációs válság megosztottsághoz vezetett a NATO szervezetében és az Európai Unióban. Szlovákia támogatja a szíriai orosz beavatkozást, és a kvótarendszer miatt azon gondolkozik, szüksége van-e még az Európai Uniós tagságra.

Robert Fico szlovák miniszterelnök szombaton egy rádiós interjú során jelentette ki, hogy az orosz beavatkozás elősegíti a háborús helyzet megoldását, mert a végeredmény szempontjából nem az a lényeges, hogy az amerikai vagy az orosz légierő bombázta le az Iszlám Állam fegyverraktárait, hanem, hogy valamelyik fél megtette azt. Fico hozzátette, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök részvétele is szükséges a konfliktus rendezésében.

A kormányfő ugyanakkor nem csak a NATO-vezetők állásfoglalásaival szállt szembe, hanem kijelentette, hogy amennyiben az Európában ma látható trend folytatódik, egyértelműen meg kell fogalmazni, pontosan milyen viszony is áll fenn az Európai Unió és tagállamai közt, mert Szlovákia ennek alapján fog dönteni arról, hogy tagja akar-e maradni. A kormányfő az RTVS rádiónak adott interjú során hangsúlyozta; a tagállamok szuverenitását sérti, hogy az Európai Unió nem hajlandó lezárni külső határait, és a folyamatosan érkező bevándorlókat annak ellenére akarja szétosztani a tagállamok közt, hogy a többségi lakosság és a tagállamok kormányai ellenzik azt.

A miniszterelnök kijelentette, hogy kormányát a továbbiakban már nem a bevándorlás kérdése foglalkoztatja, hanem a migrációs válság kezelése felszínre hozott egy jóval súlyosabb problémát; hogy Brüsszel semmibe veszi a tagállamok szuverenitását, és a kormányok akarata ellenére akar egy a térségi országok által elutasított bevándorlás-politikát folytatni.

“Mi nem migránsok ellen harcolunk; mi a szuverén országok és az Európai Unió közti viszony kérdését akarjuk rendezni.”

Szlovákia, Csehország, Magyarország és Románia egyaránt ellenzi a bevándorlók szétosztását. Fico csütörtökön bejelentette, hogy Szlovákia az Európai Unió Bíróságára viszi az ügyet, és december 18-ig pert indít Brüsszel kvótarendszere ellen.

A kormányfő ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy akár el is oszthatják a bevándorlókat, mert azok egy percig sem fognak Szlovákiában maradni, és hacsak nem akarják őket börtönben rabként tartani, mindannyian még aznap visszautaznak valamelyik nyugati országba. Ennek ellenére, a kvótarendszer tárgyalása felszínre hozta azt a problémát, hogy Brüsszel diktátumokat szab meg szuverén országok számára, és a tagállamok világos állásfoglalása ellenére kényszerítene rájuk a kormányaik által el nem fogadott intézkedéseket.

Forrás: hidfo.ru Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 060 745 megtekintés

Videó: 48 279 933 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6918615

Jelenleg az oldalon

9
Online

Interreg CE1013 REFREsh