Szaúd-Arábia és Katar 2,2 milliárd dollárt adott Szudánnak, amely ezért cserében részt vesz a jemeni belháborúban – adta hírül a közel-keleti térséggel foglalkozó, washingtoni székhelyű lap, az Al-Monitor.

Jemenben hónapok óta harcolnak egymással az Irán támogatását élvező síita lázadók és az előlük külföldre menekült Abed Rabbo Manszúr Hádi elnök erői. Szaúd-Arábia a felkelők visszaszorítására nyolc arab ország támogatásával márciusban légi hadműveleteket indított.

Az amerikai székhelyű lap tudni véli, hogy a vahabita királyság irányítói kudarcként élik meg és könyvelik el a jemeni intervenciót, és ezért Szudánhoz és más afrikai országokhoz fordultak szárazföldi katonai segítségért. Kartúmnak pedig – amelynek központi bankját 1997 óta az Egyesült Államok szankciói sújtják – komoly financiális segítségre van szüksége, s pénz most Szaúd-Arábiából és Katarból érkezik.

Kartúmban bejelentették, hogy Rijád korábban egymilliárd dollárt helyezett letétbe a szudáni központi bankban, Katar pedig Omár Hasszán al-Basír szudáni elnök tavalyi dohai vizitje után utalt át 1,2 milliárd dollárt a szudáni jegybanknak.

Szudánban közölték, hogy az elmúlt hetekben a hadsereg több száz katonája indult Jemenbe – írta a lap.

Forrás: globoport.hu / MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 084 510 megtekintés

Videó: 48 314 880 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6922849

Jelenleg az oldalon

12
Online

Interreg CE1013 REFREsh