Moszkvában gyanúsan méregetik a NATO erőteljesebb felvonulási terveit a török partoknál. Moszkva idegességét tovább fokozhatja, hogy a szaúdiak megkapták Washington áldását szárazföldi különleges erők Szíriába küldésére. Egyes elemzők szerint Washingtont aggasztják az oroszok harci sikerei és a beavatkozással meg akarják hiúsítani, hogy Moszkváé legyen a döntő szó Szíria eljövendő felosztásakor.

Törökország és Németország a jövőben közösen erősíti a tengeri megfigyelési kapacitásokat a török-görög vízi határon. A két ország emellett nem zárkózott el a NATO-csapatok bevetésétől az embercsempészet elleni küzdelemben - jelentette be Ankarában Angela Merkel német kancellár és Ahmet Davutoglu török miniszterelnök hétfő közös sajtótájékoztatóján.

A NATO-főtitkár már pár óra elteltével reagált. Elmondta, telefonon beszélt a török védelmi miniszterrel, aki arról tájékoztatta, hogy fel fogja vetni a szövetség szerepvállalásának kérdését a katonai szervezet védelmi minisztereinek ma kezdődő kétnapos találkozóján.

Berlin és Ankara közelebb húzódik

Moszkvában azonban egyelőre gyanúsan méregetik a NATO erőteljesebb megjelenési terveit a török partoknál. Bizalmatlanul méregetik Merkel hétfői ankarai kijelentését, amellyel első alkalommal az észak-szíriai menekültdrámáért a felelősséget Oroszországra tolta és egyben német segítséget ajánlott fel az Aleppó környéki harcok miatt kiújult menekülthullám török kezelésére.

A német kancellár szerint „az elmúlt napokban elszörnyedve figyeltük, hogy tízezrek számára milyen szenvedést okoztak elsősorban orosz részről a bombatámadások”. Merkel szerint Berlin és a Ankara az ENSZ Biztonsági Tanácsában együtt fog dolgozni a közös Szíriáról szóló határozat betartásában. Moszkva is megszavazta ugyanis tavaly december 18-án, hogy a civilek elleni támadásoknak azonnal be kell fejeződniük.

A szaúdiak is közvetlenül beszállnak

Moszkva idegességét tovább fokozhatja, hogy a szaúdiak megkapták Washington áldását szárazföldi különleges erők Szíriába küldésére. A szaúdi külügyminiszter szerint az amerikai csapatokkal vállvetve fognak harcolni Szíriában. Nos tehát, amíg eddig – Kína kivételével – a nagyhatalmak légitámadásaikat intézték Szíriában, az most egy olyan szárazföldi háborúvá eszkalálódhat, amelyben Moszkva és szövetségesei harcolnak az egyik oldalon, Washington és Rijád pedig a másikon.

Az oknyomozó újságírásra szakosodott Consortiumnews híradása szerint más Öböl-menti államok is szeretnének szárazföldi csapatokat bevetni Szíriában A beszámoló szerint Washingtont aggasztják az oroszok harci sikerei és a beavatkozással meg akarják hiúsítani, hogy Moszkváé legyen a döntő szó Szíria eljövendő felosztásakor.

Forrás: privatbankar.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 737 501 megtekintés

Videó: 48 944 532 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7030544

Jelenleg az oldalon

71
Online

Interreg CE1013 REFREsh