A felhasználóknak nem lehetnek illúzióik az amerikai hatóságok elképzeléseivel kapcsolatban. Párbeszédet sürgetett az Ericsson vezetője.

Mint arról beszámoltunk, egy szövetségi bíró arra kötelezte az Apple-t, hogy segítsen az FBI-nak egy iPhone 5C titkosításának a feltörésében. Az Apple megtagadta a követelés végrehajtását. Az amerikai hatóságok már akkor még több készülék feltörését és egy olyan egyedi megoldás elkészítését is kérték a cégtől, ami korlátlan számú próbálkozást engedélyezne számukra a jelszavas védelem feltörésére. "El kell döntenünk, hogy mennyi hatalmat adunk a kormányzat kezébe az adataink és a magánéletünk ellenőrzéséhez" - fogalmazott tegnap az iPhone SE bemutatóján Cook. Megköszönte a döntésüket támogatóknak a segítséget és kijelentette: "nem számítottunk rá, hogy ilyen helyzetbe kerülünk, de erősen hiszünk abban, hogy felelősségünk van az adatok és a magánélet védelmében". Cook hangsúlyozta, hogy erről a felelősségről a cég nem mond le.

A Google, a Facebook, a Microsoft, az AT&T, a Mozilla, a Snapchat, a WhatsApp, a Cisco Systems és számos más technológiai vállalat szintén kiállt az Apple mellett, az Ericsson azonban hivatalosan nem tett így. A cég eddig kimaradt az FBI - Apple vitából, de Hans Vestbergnek, a társaság elnök-vezérigazgatójának van véleménye az ügyről: szerinte új szabályokra lenne szükség. A menedzser ellenzi, hogy a digitális termékekbe kiskapukat építsenek be azért, hogy a különböző hivatalok hozzáférhessenek a felhasználók adataihoz. A kiskapuk kialakítása egyértelműen rossz ötlet, hiszen senkinek sem lenne szabad engedély nélkül mások információit elérnie. Meg kell bizonyosodni arról, hogy mindenki maga dönthessen az adatairól, viszont ez napjainkban egyáltalán nincs így.

Vestberg szerint ezt a kérdést, azaz az adatvédelem és a bűnöldözés közötti egyensúly helyét egyetlen cég vagy kormány sem állapíthatja meg egyedül, még az Apple vagy az Egyesült Államok sem. Úgy véli, párbeszédre van szükség az összes érintett bevonásával, és a dolgokat mind a kormányokkal, mind az ügyfelekkel meg kell beszélni, hogy sikerüljön előrelépni. De ugyanakkor olyan szabályok kellenek, amelyek segítségével a bűnözők ellen is sikeresen fel lehet lépni.

William "Bill" Binney, az Amerikai Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Hivatalának (NSA) korábbi műszaki igazgatója szintén úgy gondolja, hogy az egész vita ma már jóval többről szól, mint néhány lefoglalt iPhone feltöréséről. Az Apple által kifejlesztendő szoftver ugyanis felhasználható lenne világszerte minden SIM-kártya feltörésére, vagyis az NSA és annak brit partnere, a Government Communications Headquarters (GCHQ) a világ bármely iPhone készülékéhez hozzáférhetne.

Kijelentette, hogy az Apple menedzsmentjével folytatott vita egyetlen célja az, hogy végül a jelenleginél is erősebb megfigyelés valósulhasson majd meg a közeljövőben. A szakember szerint egykori munkaadója teljes mértékben támogatja a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) törekvéseit az Apple elleni vitában.

A szakember kiemelte, hogy annak a spekulációnak sem lehet túl nagy hitelt adni, hogy az amerikai fegyveres erők - a technológiai együttműködések miatt - készen lennének bizonyos ígéretvállalásokra a Szilícium-völgy felé. Szerinte ugyanis ezen a területen senkiben sem lehet megbízni. Elég csak arra gondolni, hogy korábban a Prism-projekt keretében az NSA információkat szerzett azoktól a cégektől is, akikkel együttműködött. Binney azonban ennél is tovább ment: úgy vélte, hogy - ebben a kérdésben - az Apple menedzsmentjében sem lehet bízni. Az NSA egykori műszaki igazgatója azzal viszont egyetértett, hogy az Apple FBI-kooperációval szembeni ellenállása marketingcélokat is szolgál.

Forrás:sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters