Az amerikai vezetők idáig kínosan ügyeltek arra, hogy az Egyesült Államok megőrizze monopolhelyzetét a Föld körüli pályán működtetett fegyverek terén. Oroszország azonban azt tervezi, hogy nyilvánosságra hozza az amerikai katonai műholdak adatait.

Viktor Silin, az ENSZ Világűr-bizottsága orosz delegációjának vezetője az Izvesztyija napilapnak nyilatkozva azt mondta, nyilvánosan elérhetővé fogják tenni az amerikai katonai műholdakról ismert információkat, és ezzel létrehoznak egy ahhoz hasonló nyilvános adatbázist, mint amit az Egyesült Államok maga is működtet. Az új orosz platform az amerikai NORAD több mint 45 ezer nyomon követett objektum adatait tartalmazó katalógusának megfelelője lesz. A nem-katonai felhasználású műholdak és egyéb űrobjektumok mellett azonban az orosz adatbázis tartalmazni fogja azon objektumok adatait is, melyeket az amerikai űrparancsnokság nem hoz nyilvánosságra.

A NORAD katalógusában nem szerepelnek az Egyesült Államok és szövetségeseinek – többek között Franciaország Németország, Izrael és Japán – katonai műholdjai, ellenben az általuk ismert orosz műholdakra vonatkozó adatokat nyilvánosan kezelik. Moszkva most azt tervezi, hogy létrehoz egy nyilvános adatbázist, ami minden ország számára elérhető lesz, és tartalmazni fogja az amerikai katonai műholdakra vonatkozó adatokat, amit így bármely ország saját belátása szerint használhat.

A forrás szerint az ENSZ bizottság ülésén elhangzó orosz terveket Kína is támogatta, az Egyesült Államok pedig ellenezte. Silin azt mondta, az USA mindeddig kínosan ügyelt arra, hogy megtartsa monopolhelyzetét az űrbéli forgalom ellenőrzése terén, amit azzal ért el, hogy az általa használt katonai eszközök adatai ismeretlenek voltak más országok számára. Ezt a monopolhelyzetet fogják az oroszok elvenni az Egyesült Államoktól, ezért az amerikai katonai műholdak adatai a jövőben minden kis ország számára is elérhetőek lesznek.

Az Egyesült Államok tavaly állt elő azzal az elgondolással, miszerint az űrben is elrettentő erővel akar fellépni, ennek részeként pedig Oroszországot és Kínát nevezte meg riválisaiként. 2008-ban az orosz és a kínai kormány közösen tett javaslatot egy új nemzetközi egyezmény megkötésére, ami a világűrben való fegyvertelepítést vonná nemzetközi szabályozás alá, de az amerikai kormány visszautasította annak lehetőségét is, hogy egyáltalán tárgyalásokat kezdjenek egy ilyen egyezményről. Áprilisban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy Oroszország nem fog fegyvereket telepíteni az űrbe, mert a Föld-körüli pályán elhelyezett atomfegyverek újabb globális fegyverkezési versenyt indíthatnak be. 2015-ben Oroszország az ENSZ Közgyűlése elé terjesztette a világűr demilitarizálására vonatkozó javaslatát, de az Egyesült Államok blokkolta a dokumentum elfogadását.

Forrás: hidfo.ru Kattintson ide... Kattintson ide...

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4061230

Jelenleg az oldalon

9
Online