Moszkva abban bízik, hogy az amerikai elnökválasztást követően normalizálódnak a kapcsolatai Washingtonnal - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön Moszkvában.

A TASZSZ hírügynökség által idézett Lavrov szerint ez mindkét országnak és a nemzetközi közösségnek is érdeke.

Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva elismerte, hogy Oroszország a kampány során kapcsolatba lépett Donald Trump megválasztott elnök stábjával, és ezt a munkát a választások után is folytatni fogja. A diplomata nem bocsátkozott részletekbe. Rjabkov úgy fogalmazott, hogy Oroszország nem fűz túlzott reményeket Trump megválasztásához.

"Nem tapasztalunk semmilyen eufóriát. Teljesen eltérő tapasztalatokkal rendelkezünk a republikánus vagy a demokratikus pártot képviselő amerikai kormányokkal folytatott ügymenet terén. Voltak olyan időszakok, amikor jó hullámban, jó hangnemben kezdtünk, aztán válságba csúsztunk le. Voltak más epizódok is a mi egyszerűnek nem mondható történetünkben" - mondta.

"El kell mondanom, hogy Trump kampányának részvevői és környezetének tagjai Oroszországgal kapcsolatban meglehetősen kemény álláspontot hangoztattak. És semmilyen alapot nem láttunk arra, hogy eltávolodjunk attól az értékítéletünktől, miszerint az Egyesült Államokban az előválasztási küzdelem során, oroszellenes alapon, lényegében kétpárti konszenzus jött létre" - hangoztatta Rjabkov.

Megfogalmazása szerint Oroszország semmi különlegeset nem vár az új amerikai kormányzattól, mint ahogy semelyik másiktól sem, beleértve azt, amely most van távozóban.

"Azt akarjuk, hogy kapcsolatainkban visszatérjünk a normához, éspedig: a szuverenitás tiszteletben tartásához, az érdekek kölcsönös tiszteletben tartásához, a nemzetközi joghoz való felelős viszonyhoz, beleértve a belügyekbe való be nem avatkozást, ennél többet nem (szeretnénk)" - mondta.

Jevgenyij Ivanov, az orosz diplomáciai tárca vízumosztályának igazgatója a TASZSZ hírügynökséggel közölte, hogy kölcsönösségi alapon Oroszország kész lenne eltörölni a vízumkényszert az Egyesült Államokkal és más államokkal a 90 napnál rövidebb tartózkodási időszakok esetében. Hozzátette azonban, hogy ez a szankciópolitika tükrében aligha lehetséges.

A vízummentes utazás bevezetését 2011-ben Vlagyimir Putyin akkori miniszterelnök javasolta az oroszországi látogatáson tartózkodó Joe Biden alelnöknek, aki ezt "jó ötletnek" nevezte.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az amerikai diplomáciai tárca az elmúlt napok során három alkalommal kezdeményezett telefonos kapcsolatfelvételt, de mindhárom alkalommal lemondta azt. A szóvivő elmondta, hogy Moszkva érvényesnek tekinti a szíriai rendezésről Washingtonnal kötött kétoldalú megállapodást, csakúgy mint azokat, amelyeket az ENSZ BT-ben és a Szíriát támogató csoportban kötöttek.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 737 758 megtekintés

Videó: 48 944 773 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7030572

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh