Törökország nem tervezi felülvizsgálni katonai jelenlétét Katarban, bár több arab ország egy pénteki ultimátum keretében állítólag ezt is követeli Dohától - jelentette ki Fikri Isik török védelmi miniszter az NTV török hírtelevíziónak adott pénteki interjújában.

Isik elmondta: még nem látta a listát, de ha ez a kérés valóban felmerült, az zavart kelt a Szaúd-Arábiával, az Egyesült Arab Emírségekkel, az Egyiptommal és a Bahreinnel fenntartott kétoldalú kapcsolatokban. A védelmi tárca vezetője szerint inkább tovább kellene erősíteni a török katonai jelenlétet Dohában.
    
Bahrein, Szaúd-Arábia, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek június 5-én megszakította diplomáciai kapcsolatait Katarral, arra hivatkozva, hogy ez utóbbi támogatja a terrorizmust és beavatkozik más országok belügyeibe. Rijád a szaúdi-katari határt is lezárta, pedig Katar élelmiszerellátása teljes mértékben a Szaúd-Arábiából, közúton behozott élelmiszerszállítmányoktól függött.
    
Törökország és Katar 2014 decemberében széles körű védelmi megállapodást kötött. A török parlament idén június elején törvényerőre emelte az egyezménynek azt a pontját, amelynek értelmében Törökország támaszpontot alakít ki és katonákat állomásoztat Katarban. Törökország ezen felül légi és vízi úton élelmiszer-szállítmányokat küld az arab országba.
    
Isik pénteki interjújában leszögezte: amellett, hogy a dohai török bázis hozzájárul a katari katonák kiképzéséhez, szavatolja az egész Perzsa(Arab)-öböl biztonságát. Csütörtökön a viszály június eleji kirobbanása óta először 23 török katona és 5 páncélautó érkezett a katari támaszpontra. A Hürriyet című török napilap úgy tudja, hogy korábban 88 katona állomásozott a bázison, míg a kontingens végső létszáma ezer körül alakul majd.
    
Isik reményét fejezte ki, hogy az arab országok viszályát sikerül tárgyalásos úton rendezni.
    
Törökország szoros kapcsolatot ápol Katarral, különösen gazdasági és katonai értelemben, miközben jó viszonyt igyekszik teremteni más Perzsa(Arab)-öböl menti monarchiákkal, köztük Szaúd-Arábiával, amely az Egyesült Államok támogatását élvezi.
    
Bülent Tüfenkci török vámügyi és kereskedelmi miniszter csütörtök este közölte: a Katarba irányuló török árukivitel megháromszorozódott a normál értékhez képest és mintegy 32,5 millió dollárra emelkedett a viszály kezdete óta. Ebből az összegből 12,5 millió dollár török élelmiszer-szállítmányokat tesz ki - tette hozzá.
    
Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom és Bahrein többek között azt is követeli Dohától, hogy mérsékelje diplomáciai kapcsolatait Iránnal, zárja be az al-Dzsazíra televíziót, és vessen véget a terrorista csoportok támogatásának.

Forrás: MTI

 

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3226260

Jelenleg az oldalon

6
Online