Fel kell gyorsítani az Egyesült Királyság európai uniós kilépésének feltételeiről folytatott tárgyalásokat a következő hónapokban - hangsúlyozta hétfői közös nyilatkozatában Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Theresa May brit kormányfő, miután munkavacsorán egyeztettek Brüsszelben.

A kiadott közlemény szerint a "konstruktív és barátságos hangulatban zajló" tanácskozáson áttekintették a Brexit folyamatának állását.   

A vasárnap bejelentett, de londoni közlés szerint már korábban leegyeztetett találkozón David Davis brit Brexit-ügyi miniszter és Michel Barnier uniós főtárgyaló is részt vett.   

A brit kiválás mellett a vacsorán más, aktuális európai és globális ügyeket is érintettek. Juncker és May többek között a terrorizmus elleni közös küzdelemről is tárgyaltak, valamint nyilatkozatukban hangsúlyozták: az EU-nak és az Egyesült Királyságnak egyaránt érdekében áll az iráni nukleáris megállapodás fenntartása.   

Hétfőn kiszivárgott a bennmaradó tagállamok vezetői által az EU-csúcson elfogadásra váró nyilatkozat tervezete, és a sajtó értékelései szerint abból az derül ki, hogy német-francia kezdeményezésre a "huszonhetek" valamelyest szigorítani tervezik a dokumentum bizonyos pontjainak szövegét.   

A szövegben a korábbi változatokkal ellentétben például kifejezetten leszögezik, hogy az Egyesült Királyságnak el kell fogadnia az EU bíróságának joghatóságát az uniós állampolgárok esetében, amit a brit kormány elutasít.   

Brit kormányzati tisztségviselők eközben a tárgyalások összeomlásának veszélyére figyelmeztettek, amennyiben az EU nem ad engedményeket a briteknek.   

Az EUObserver uniós ügyekkel foglalkozó hírportál szerint ugyanakkor Brüsszelben egyesek úgy vélik, hogy a brit miniszterelnök "politikai értelemben már halott", így nincs vesztenivalója és engedhet bizonyos kérdésekben.   

A "huszonhetek" csütörtökön kezdődő csúcstalálkozójukon döntenek arról, hogy szerintük megfelelő ütemben haladnak-e az egyeztetések a brit kilépés feltételeiről ahhoz, hogy tovább lehessen lépni az Egyesült Királyság és az EU jövőbeli kapcsolatának, valamint a felek kereskedelmi viszonyának kérdésére. Megfigyelők szerint ennek esélye azonban meglehetősen csekély.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 075 527 megtekintés

Videó: 48 304 322 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6921203

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh