Az édes- és sós-víz keveredésekor elektromosság keletkezik – ezt hasznosítva biztosítható lehetne az olyan nagyvárosok energiaszükségletének egy részét, mint Boston vagy New York.

A fordított elektrodialízissel termelt áramot az energiahálózatba lehetne táplálni – számolt be felfedezésről a Discovery News. Jelenleg az így termelt energia még túl drága ahhoz, hogy megérje alkalmazni, de ez idővel megváltozhat, írja az energiafocus.hu. Mindaddig, amíg vannak olyan édesvizű folyók, amelyek sós-vízbe ömlenek, lehetőség van az itt keletkező elektromosság hasznosítására. Holland kutatók felfedeztek egy olyan eljárást, amellyel a folyótorkolatban keletkező elektromosságot hasznosítani lehet, és szerintük egy erőművel jelentős mennyiségű energiát lehetne termelni a közelben fekvő városok számára. Ezeknek a kis erőműveknek nincsenek mozgó alkatrészeik, nem romlanak el, és nem veszélyeztetik a vadvilágot, ráadásul áramot biztosíthatnának az energiahálózat számára. “Szélenergia csak akkor keletkezik, amikor a szél fúj” – mondta Sybrand Metz, a technológiát bemutató tanulmány társszerzője.

Hozzátette, az ő eljárásukkal viszont folyamatosan lehet megújuló alapú áramot termelni. A folyamat során használt módszert fordított elektrodialízisnek hívják. A hagyományos dialízis során elektromos áram segítségével alakítanak át sós-vizet édesvízzé. A fordított elektrodialízis során két különböző eljárást ötvöznek, és így termelnek energiát, amelynek mértéke a víz sótartalmától függ. Minél nagyobb a különbség a két víz sótartalmában, annál több energia termelődik.

A fordított elektrodiaízis kulcsa egy speciális membrán alkalmazása, amely elkülöníti az édes és a sós vizet egymástól, és összegyűjti a keletkező elektromos töltéseket. Egyetlen tüzelőanyag-cella 70 és 80 millivolt közötti elektromosságot képes összegyűjteni – nem egy jelentős mennyiséget –, de ha sok ilyen tüzelőanyagcellában keletkező energia összeadódik, már látványosabb lesz az eredmény.

Egy 12 méter hosszú, tengervizet tartalmazó tartály, amely több ezer méter hosszú membránt tartalmaz, körülbelül 200 kilowatt energia termelésére képes. Jelenleg ez az energia még túl drágának számít, a szükséges membrán beszerzése ugyanis elég költséges. Ha azonban nő a kereslet a membrán iránt, a fordított elektrodialízis költségei olyan szintre csökkenhetnek, mint a szélenergia termelése – mondta Metz.

“A folyamat, amelynek során az eleve meglévő energiát elektromossággá alakítjuk, elég hatékony” – mondta Glenn Lipscomb, a holland tudósokhoz hasonló kutatást végző Toledói Egyetem kutatója. A fordított elektrodialízisben nagy lehetőségek rejlenek, ha a membrán ára csökkenne, és a megfelelő helyszíneket megtalálnák. Nem minden folyótorkolat megfelelő ugyanis az eljárás alkalmazásához. A jó helyszínhez nagy mennyiségű és állandó édesvíz-utánpótlás szükséges, amely csak minimális mértékben háborgatja a tengerfenéket, és nem akadályozza a halak vándorlását sem – fűzte hozzá Lipscomb.

Igaz ugyan, hogy még évekre van szükség ahhoz, hogy a folyótorkolatokban termelt energia alkalmazása elterjedjen, de addig is rengeteg hasznosítható energia ömlik az óceánba nap mint nap, amely arra vár, hogy hasznosítsák.

Forrás: alternativenergia.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 077 792 megtekintés

Videó: 48 306 731 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6921473

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh