A Google mesterséges intelligencián alapuló megoldása képes nyerni a számítógépes játékokban. Ami ebben nagy szó: mindez anélkül sikerül neki, hogy előzetesen ismerné a szabályokat. A DeepMind figyel, tanul és saját magát fejleszti.

A Google tavaly vásárolta fel a Facebook által is kiszemelt DeepMind Technologies nevű céget, és hogy ennek mi értelme volt, arra nagyon jól rávilágít a Nature című tudományos folyóiratban most megjelent tanulmány. A szoftver segítségével a számítógépek képesek felismerni bizonyos mintázatokat, tanulni a helyzetekből és a látottakat alkalmazva megalkotni a logikus stratégiát.

Bár ilyesmire korábban is akadtak már megoldások, ilyen sikeresen még egy sem működött. A Verge által idézett szakértő szerint az Atari által kiadott 49 játékklasszikus, melyeket a DeepMind végigvitt, jóval közelebb állnak a valódi világ „káoszához”, összetettségéhez. Nem a grafikájukkal, hanem a szükséges képességekkel: jó példa a sakk, amely bár nagyon bonyolult logikai játék, de éppen ezért a gép könnyebben ki is ismerheti magát benne, mint a több szempont figyelembe vételét igénylő játékokban.

A videón az látható, ahogy a DeepMindot futtató gép megtanulja a klasszikus Breakout játékot. A felvételen látszik, ahogy a MI fokozatosan felismerni, mit is kellene tennie ahhoz, hogy játsszon, és megnyerje a játékot.

A vállalat fejlesztési alelnöke szerint mindez látszólag triviálisnak tűnik, hiszen viszonylag egyszerű ma egy olyan programot írni, amelyik képes megnyerni a nyolcvanas években született játékokat. A Dr. Demis Hassabis a BBC-nek azt mondta: a DeepMind érdekessége abban rejlik, hogy nem egy előre meghatározott szabályok alapján dolgozó célprogram teszi a dolgát, hanem egyetlen rendszer, mindenféle előzetes információ beleprogramozása nélkül képes 49 játékot kitanulni. A DeepMindnak jelenleg – a játék összetettségétől függően – pár órára van szüksége ahhoz, hogy kiismerje magát egy-egy játékban.

A technológia fejlődésével kapcsolatban a legnagyobb ma élő tudós, Stephen Hawking decemberben figyelmeztetett: a mesterséges intelligencia az emberiség végét jelentheti. Nem sokkal korábban hasonló véleményének adott hangot a következő Steve Jobsnak tartott Elon Musk is, aki szerint a robotok úgy törölhetik el az emberiséget, mint valami ócska spamet. Más szempontból néz a dolgokra az egyik legelismertebb jövőkutató, Ray Kurzweil, aki szerint a gépek fejlődése pár éven belül elvezethet a tulajdonképpeni örök élethez.

A videó itt tekinthető meg: Kattintson ide...

Forrás: hvg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 744 685 megtekintés

Videó: 48 949 362 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7031504

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh