A parlament kedden jóváhagyta az új megszorító intézkedéseket, az IMF feltételeinek megfelelően Görögországban csökken a minimálbér és a nyugdíjakat is megnyirbálják. A parlamenti politikusok nemzeti egységre hivatkoznak és arra, hogy "megbízhatóságot kell felmutatni" a nemzetközi hitelezők felé. Az általános minimálbért 22%-kal csökkentik, de 25 évnél fiatalabbak számára a minimálbér nem ennyivel, hanem 32%-kal lesz kevesebb. 12%-kal lefaragták a nyugdíjakat is, a kiegészítő nyugdíjakat 30%-kal, így nyugodtan kijelenthető, hogy a görög társadalom többségének kell fizetnie az IMF-alku árát.

Ez a gazdaságélénkítés európai uniós stílusban. Ugyanis a hivatalos magyarázat szerint azért veszik el több millió ember fizetésének majdnem a negyedét, 25 év alattiaknak pedig a harmadát (!), mert ettől várják, hogy a jelenleg 21%-os munkanélküliség majd 10% alá csökken. Ezt látván nehéz eldönteni, hogy ez valamiféle groteszk humor vagy nyílt megalázás, amit már szinte akadály nélkül a nép arcába vághatnak, vagy tényleg ennyire hülyék.

A minimálbér csökkentése miatt ugyanis a vállalatok nem hogy hatékonyabban tudnának működni, de amit nyernek a tömeges fizetéscsökkentéseken, annak sokszorosát veszítik el a vásárlóerő további rohamszerű csökkenésén. Az elmúlt két év szinte kiirtotta a kis- és középvállalkozásokat, ez az egy év majd bedönti a nagyvállalatokat a vásárlóerő drasztikus csökkenésével. Ilyen körülmények közt csak azok a vállalatok fognak fennmaradni, amelyek külföldi forrásból ellensúlyozni tudják a görög vásárlóerő csökkenést, vagyis a multinacionális jellegűek. A hazai cégeket egyszerűen kitakarítják ezekkel az intézkedésekkel.

A maradék görög gazdaság lenullázását a szavazáson megjelent parlamenti politikusok közül 202 támogatta, 80 ellenezte. Egy pedig nem tudott mit kezdeni a helyzettel.

Forrás: jovonk.info

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 711 217 megtekintés

Videó: 48 924 011 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7026654

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh