Az amerikai hadsereg olyan módszerek kifejlesztésén dolgozik, amivel a katonák gondolataikkal irányíthatnák majd a csatatéren őket helyettesítő android robotokat.

A Pentagon Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége, a DARPA, 7 millió dolláros keretet irányzott elő az Avatar névre keresztelt kutatási programra.

James Cameron azonos című, a messzi jövőben játszódó filmjében az emberi katonák agykontroll segítségével költöztek be egy másik, az emberhez hasonló faj testébe, miközben egy távoli világ lakói ellen viseltek hadat.

„Az Avatar program lényege olyan interfészek és algoritmusok kifejlesztése, amelyek lehetővé teszik, hogy a katonák félautomata, két lábon járó gépekkel hatékonyan együttműködhessenek és a robotok a katonákat helyettesíthessék,” áll a DARPA 2013-as költségvetési tervezetében.

A néhány hete közzétett jelentés szerint ezek a távirányítással működtetett android robotok minden olyan feladat végrehajtására képesek lesznek, amit egy emberi katona el tud végezni.

Képesek lesznek teljesíteni a katonáktól elvárt szolgálatokat, mint amilyen a körletrendezés, a takarítás, őrszolgálat vagy a sebesültek kimentése a harcmezőről, és mindezt távirányítással.

Az nem világos milyen módszerekkel kívánják elérni ezt az ember-gép agy-összeolvadást, mindenesetre a DARPA leírása szerint a projekt fontos részét képezi „a tele-jelenlét és egy szárazföldi rendszer távirányítású működtetése”.

Az ügynökség számos sikeres kísérletről számolt be, amelyekben robotokat gondolatátvitellel irányítottak (egyelőre majmokat használva) elénk vetítve az ijesztő kilátást, hogy egy napon a háborúkat robot-helyettesek vívhatják majd.

A kezdeményezés az amerikai hadsereg távirányítás technika és robotkutatásának logikus és egyben aggasztó folytatása. A sokak által vitatott szerepű távirányítású pilóta-nélküli repülők már használatban vannak egy ideje és számos, iszlám szélsőségesek ellen végrehajtott, amerikai katonai akcióban töltötték be főszerepet, bár sokszor elég ügyetlenül.

A DARPA számos más szárazföldi robot kifejlesztésén is dolgozik, mint például a fej-nélküli humanoid robot, Petman és a négylábú, nehéz felszerelések cipelésére is alkalmas AlphaDog.

A múlt hét során a DARPA új videót tett közzé az AlphaDog-ról, megjegyezve, hogy egyik céljuk elérni, hogy a robot egy igazi kiképzett állathoz hasonló módon kommunikálhasson a katonákkal.

Forrás: idokjelei.hu

Néhány fejlesztés videón:

Kattintson ide...

Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 067 061 megtekintés

Videó: 48 291 901 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6919981

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh