A Monsanto magatartása súlyosabb problémával fenyegeti földünket, mint korábban gondoltuk. A közegészségügyi és mezőgazdasági stabilitás teljes figyelmen kívül hagyása a cég részéről elképzelhető, hogy az egész globális élelmiszerellátást veszélyezteti. A napokban közzétett jelentés szerint a Monsanto Roundup nevű növényvédő szere az egész bioszféra termékenységére kihat. A jelentésből megtudhatjuk, hogy a Monsanto által még a 70-es években kifejlesztett glyphosate, ami saját szabadalmi oltalom alatt álló Roundup növényvédő szerének hatóanyaga, visszafordíthatatlanul káros hatással van a föld mikro biodiverzitására, és ezáltal a föld egész lakosságának egészségét veszélyezteti.

A Current Microbiology folyóiratban megjelent kutatási eredmények kiemelik, hogy a glyphosate komoly mértékben megváltoztatta és sok esetben elpusztította azokat a mikroorganizmusokat, amiktől a termőföld egészsége, és így sok étel minősége függ. Egyes területekről például teljesen eltűnt a korábban bőségesen jelenlevő, egyes joghurtok készítéshez használt Lactobacillus cremoris baktérium. A tanulmány azt is kihangsúlyozza, hogy a vizsgált mikroorganizmusok pusztulását vagy csökkenését olyan mintákban tapasztalták, amelyekben a Roundup koncentrációja a megengedettnél alacsonyabb.

Ez azt jelenti, hogy a GMO gazdálkodásnak köszönhetően megjelent, szinte kiirthatatlan gazok miatt egyre több Roundup vagy egyéb permetszert használó gazdaságok nemcsak a termőföldet teszik tönkre, hanem egyes élelmiszerek előállításához szükséges mikroorganizmusokat is elpusztítják.

A mikroorganizmusok a fajok 50%-át teszik ki a földön. Ezek pusztulása beláthatatlan következményekkel járhat bolygónkra.

Charles E. Kelogg, az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium évkönyvében már 1939-ben a következőket írta:

„Tulajdonképpen az élet a termőföldtől függ… Termőföld nélkül nincs élet és nincs termőföld élet nélkül.”

Franklin Delano Roosevelt pedig így fogalmazott:

„Az a nemzet, amelyik elpusztítja a termőföldet, saját magát pusztítja el.”

A rendkívül lassan lebomló glyphosate lassan átszivárog a termőföld legfelső rétegén, majd a talajvízben gyűlik össze, ahonnan az ivóvízforrásokat is megfertőzi. Annak ellenére, hogy a glyphosate az Egyesült Államokban minden levegő és esővíz mintában kimutatható, az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium (USDA) semmit nem tesz ellene, ami bizonyítja, hogy a rövidtávú haszon fontosabb számukra, mint bolygónk jövője. Sőt, a minisztérium gyorsított eljárásban biztosítja a Monsanto termékek forgalmazásához szükséges engedélyeket, teljes mértékben figyelmen kívül hagyva a cég múltját, amit olyan termékek szegélyeznek, mint az Agent Orange, az Aszpartam vagy a DDT.

A Monsanto Roundup negatív környezeti hatását számos tanulmány és kutatás bizonyítja, amelyek közül nem egy alátámasztja, hogy a vegyszer, DNS károsító hatása miatt meddőséget és rákot is okozhat. Hihetetlen, de a Roundup még 99,8%-os hígításban is (ami 450-szer alacsonyabb koncentráció, mint a mezőgazdaságban alkalmazott keverék esetében) súlyosan toxikus hatású és károsítja az emberi DNS-t. Az amerikai geológiai intézet adatai szerint egyedül 2007-ben 80 millió kilogramm glyphosate-ot használtak el az Egyesült Államokban.

Egészségkárosító hatása mellett a Roundup környezetkárosító hatása még több aggodalomra ad okot. Bár a szert a gyomok ellen fejlesztették ki, hatására ugyanakkor a gyomirtóknak ellenálló fajok tucatjai alakultak ki, amelyek mára több millió hektár földet fertőztek meg, tönkretéve számos gazdaságot és a termőföldet. Ezek a gyomok jelenleg 10 millió hektárt borítanak be az Egyesült Államokban és a szakértők szerint 2010-ben globálisan ez a terület mintegy 290 millió hektárt tett ki. A szuper-gyomok egyre nagyobb gondot okoznak Ausztráliában, Argentínában, Brazíliában, Chilében, Európában és Dél-Afrikában is.

A tanulság egyértelmű: A Roundup nemcsak az emberek egészségét károsítja, de a termőföldet is tönkreteszi és ezzel az egész bolygó mezőgazdasági stabilitását látszik aláásni.

Forrás: idokjelei.hu

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

A Monsanto GMO kukoricája szervkárosodást okoz

Kattintson ide...

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3856387

Jelenleg az oldalon

6
Online