Új útvonalakkal és új vándortáborral bővül idén a Vándortábor program, 24 útvonal várja azt a mintegy 13 ezer felső tagozatos és középiskolás gyereket, akik idén nyáron gyalog, kerékpárral vagy vízen fedezik fel Magyarország tájait, kulturális örökségét - jelentette be Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

A kormánybiztos elmondta: az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda idén már negyedszer szervez vándortáborokat, partnerségben az Országos Erdészeti Egyesülettel (OEE), a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetséggel, a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel, valamint idén a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciájának Irodájával. Az egyhetes nyári táborokra január 27-től lehet jelentkezni - mondta.   

Révész Máriusz hozzátette: a táborok 28 ezer forintos részvételi díja minden költséget tartalmaz, a szállás, az étkezés mellett belépőket, a bringások esetében a kerékpárokat, sisakokat, a láthatósági mellényt, a vízi vándoroknak pedig a hajót és a mentőmellényt.   

Tavaly 421 turnusban több mint 11 ezer diák és pedagógus táborozhatott egy hétig az ország 19 erdei, kerékpáros és vízi útvonalának bejárásával. Ebben az évben több mint 13 ezer résztvevőre számítanak még.   

Zámbó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára elmondta: a programban 9 állami erdőgazdaság vesz részt, 9 útvonalon ismerhetik meg a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek, a Pilis, a Vasi-hegyhát, a Zemplén, és idén először a Zselic és a Vértes természeti értékeit. Kiemelte: az erdei vándortáborok célja, hogy megszerettessék a természetjárást a gyerekekkel, és kiemelten kezelik a környezettudatos szemléletformálást is. A táborok ökológiai lábnyoma minimális, a szervezők újrahasznosítható és tartós csomagolóanyagok használatára törekednek, és felhívják a figyelmet a tudatos energia- és vízhasználatra.   

Storcz Botond, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakágvezetője arról tájékoztatott, hogy a vízitáborokban idén is 7 útvonalon lehet evezni, a Szigetköz népszerűsége miatt megduplázták az ottani táborokat, a Tokaji útvonalat kiegészítették, valamint 90-120 kilométeres túrák várják a gyerekeket a Dunakanyarban, az Alsó-Dunán, Tokaj környékén, a Felső-Tiszán, a Körösök vidékén. Tavaly 226 táborban mintegy ötezer tanár és diák vett részt.   

Kiss István Didák, a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciájának Irodája vezetője elmondta, hogy  idén először indul Zarándok tábor az iroda közreműködésével. A gyerekek Tihanytól Pannonhalmáig mintegy 100 kilométeres túra során tapasztalhatják meg a zarándoklás élményét.

Forrás: MTI