Vitalij Csurkin orosz ENSZ nagykövet szerint Irakban és Szíriában a terroristák továbbra is tetemes bevételre tesznek szert illegális olajkereskedelemből, és még aggasztóbb, hogy vannak is vevőik az illegális olajértékesítésben. A terroristák napi 3 millió dollár bevételre tesznek szert azzal, hogy Irak és Szíria északi területein megszállnak egyes olajipari létesítményeket és a készleteket külföldre értékesítik. Egyes létesítmények hónapok óta a terroristáknak termelnek, így az ISIS terrorszervezet továbbra is stabil bevételhez jut.

Csurkin szerint Szíriában több mint 10 olajmező van az ISIS kezén, melyek napi 30 ezer hordó olajat állítanak elő. Irak területén 14 olajmezőt tartanak ellenőrzés alatt, és napi 50-60 millió hordó olajat exportálnak. Az ENSZ-követ hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok és térségi szövetségeseinek légicsapásai semmit nem változtatnak a terroristák által exportált olaj napi mennyiségén, azok gyakorlatilag semmilyen befolyással nincsenek az illegális eladásokra, a térség lakosságának életét viszont ellehetetlenítik.

Az ISIS ("Iszlám Állam"-nak nevezett) terrorszervezet 2014 júniusában terjesztette ki befolyását Irak és Szíria északi részeire, azokban a szénhidrogénekben gazdag területekre, mely a Nabucco projekt forrásvidéke lenne. A terrorszervezet modern amerikai fegyverekkel harcol, melyet hivatalosan az iraki kormányerők létesítményeinek kifosztásával szereztek.

Szeptemberben azonban Steven Kelley, ex-CIA tanácsadó egy interjú során kijelentette, hogy a CIA képezte ki a fegyveres csoportokat Jordánia területén, abból a célból, hogy később Szíriában harcot folytassanak az Asszád-kormány ellen. A legutolsó ilyen képzésre Barack Obama adott engedélyt 2014.09.17-én, amikor bejelentette, hogy 5000 további szíria "lázadót" képeznek ki.

Kelley szerint "...a probléma az, hogy az úgynevezett Szabad Szír Hadsereg [FSA - Free Syrian Army] és az ISIS gyakorlatilag ugyanaz. Az elnevezést a CIA ragasztotta rá az ISIS szíriai haderejére, hogy papíron elkülöníthető legyen a kettő a világ közvéleménye számára." Kelley megjegyezte továbbá, hogy "Ezeket a csoportokat Jordániában képezték ki. Most azonban a CIA utasítást kapott, hogy ezek ellen a csoportok ellen harcolni kell, de ez alatt a harc alatt a CIA folytassa az ISIS csoportok kiképzését Jordániában. A CIA tökéletesen tudja, hogy a jordán kiképzőtáborokra kellene csapást mérni, de ezt nem tehetik meg, mert közben képezniük kell az utánpótlást. Ezért maradnak a felületes légicsapások."

Az ISIS terroristákat a CIA 2012-ben kezdte el képezni Jordániában nagyobb létszámban, a konkrét cél a szír kormány destabilizálása volt. Most a szervezet Szíria stratégiai létesítményei ellen intéz támadásokat. Amit meg tudnak tartani és biztosítani tudják az állandó kitermelést, abból állandó profitra tesznek szert. Amit nem tudnak hosszú távon tartani, azt nem egy alkalommal a terroristák elmenekülése után megsemmisíti a légierő. Összességében látható, hogy az USA és a terrorszervezet indirekt módon együttműködik a térség destabilizálásában.

Forrás: hidfo.net.ru