Az Európai Unió vizsgálja egy olyan hivatal létrehozását, amely az internetes cégek ügyeivel foglalkozna.

Az elképzelés Günther Oettingertől, az Európai Unió digitális területért és társadalomért felelős biztosától származik és jóval túlmutat a korábbi hasonló terveken. Az új webes felügyelet elsősorban az olyan társaságok ellen lépne fel, mint a Google és a Facebook. Az ügyről a The Wall Street Journal számolt be. Az Oettinger által készíttetett dokumentum és az elképzelések még csak korai szakaszban vannak. A lépésre azért került sor, mert néhány webes ajánlat, például keresők, online piacterek és hálózatok jelentősége egyre nagyobb. A háttérinformációkat a politikus egyik szóvivője árulta el.

Az európai uniós biztos meglehetősen kemény álláspontot képvisel a külföldi techcégekkel szemben. Ennek hátterében az áll, hogy az európai távközlési vállalatok, például a Deutsche Telekom gyakran fogalmaznak meg olyan kritikákat, hogy a helyi hivatalok állandóan ellenőrzik őket és a platformjaikat, míg ugyanakkor a Facebook, a Google vagy éppen az Apple kommunikációs szolgáltatásait csak felületesen vizsgálják meg.

Nem véletlen, hogy a hír most szivárgott ki, hiszen az Európai Bizottság nemrég vizsgálatot indított a Google ellen az ár-összehasonlító alkalmazása és az Android kapcsán. Ha a testület végül úgy dönt, hogy bírságot szab ki a Google-ra, az az uniós jog értelmében a 66 milliárd dolláros forgalmú vállalat bevételeinek 10 százalékát is elérheti. A Google blogbejegyzésében úgy reagált, hogy azok az állítások, amelyek szerint kárt okozott a fogyasztóknak vagy versenytársainak, eddig mind hamisnak bizonyultak.

Forrás: sg.hu