Az egy hete tartó ramadán kezdete óta a leghevesebb légitámadásokat intézték a Szaúd-Arábia vezette arab szövetséges országok szerdára virradóra Jemenben a lázadók állásai ellen – közölték helyi lakosok.

A légitámadások célpontja az a hat kormányzóság volt, ahová a húszi lázadók és a szövetségeseik bevették magukat: az észak-jemeni Szaada, a Szaúd-Arábiával határos Haddzsa, a délnyugati Hodeida, az ország középső részén fekvő al-Bajda, valamint a dél-jemeni Lahidzs és Áden.

Az al-bajdai Sakrában gépkocsiba rejtett pokolgépet robbantottak a lázadók egy gyűlése közelében, a támadásban sok lázadó meghalt – közölték szemtanúk. Az áldozatok pontos száma nem ismert.

Ádenben folytatódtak a harcok a húszik és Abdel-Rabbo Manszúr Hádi megbuktatott jemeni elnök hívei között. A harcokban négy polgári személy, közöttük két nő is életét vesztette – közölte egy helyi vezető.

Az éjszakai összecsapások áldozatain kívül mintegy negyven ember – közöttük számos polgári személy – halt meg hétfőn és kedden a Jemen déli részén dúló harcokban. Kilencvennégyen megsebesültek.

Áden kikötővárosban több mint három hónapja dúlnak a harcok. A lázadók megpróbálják teljes ellenőrzésük alá vonni a várost, de a Dél-Jemen függetlenségéért harcolókból, katonákból és önkéntesekből álló Hádi-párti fegyveresek kemény ellenállásába ütköznek.

A Hádihoz hű fegyveres erők kedden visszafoglalták a szaúdi határon lévő egyik határátkelőt. A lázadók a szaúdi határszakaszon további három határátkelőt ellenőriznek. Szemtanúk szerint több ezer jemeni készül elmenekülni az országból, miután a Hadramaut tartománybeli határátkelő heves harcokat követően gazdát cserélt.

Az arab szövetségesek által Jemenre kényszerített tengeri és légi blokád következtében humanitárius válság alakult ki az országban: súlyos hiány van élelmiszerből, üzemanyagból és gyógyszerekből. Az ENSZ szerint több mint 20 millió jemeni – a lakosság 80 százaléka – segítségre szorul.

A húszik szeptemberben foglalták el Szaanát, a fővárost, és azóta déli irányba is kiterjesztették hadműveleteiket. A lázadók előrenyomulásának megállítása érdekében, három hónapja indított légicsapások kezdete óta legalább 2800 ember halt meg.

Forrás: kitekinto.hu / MTI