Bassár el-Aszad szír elnöknek távoznia kell a hatalomból, de ennek időpontját és módját a szíriai rendezést érintő tárgyalások révén kell majd meghatározni – fejtette ki szombaton Londonban John Kerry amerikai külügyminiszter, aki brit kollégájával, Philip Hammonddal találkozott.

Az amerikai diplomácia vezetője a tárgyalások után újságíróknak nyilatkozva szükségesnek látta, hogy Oroszország és Irán is vesse latba befolyását, és bírja rá Aszadot a tárgyalásokra. Kerry szerint sürgősen újabb erőfeszítéseket kell hozni egy politikai megegyezés érdekében, amely véget vethetne az immár négy éve folyó polgárháborúnak és az egyre mélyülő szíriai menekültválságnak.

“Mi készen állunk a tárgyalásokra. Aszad vajon szintén készen áll arra, hogy érdemben tárgyaljon? Oroszország készen áll-e arra, hogy tárgyalóasztalhoz ültesse őt?” – tette fel a kérdést az amerikai külügyminiszter.

Kerry leszögezte, hogy Aszadnak végül távoznia kell a hatalomból, de ennek nem egyik napról a másikra vagy egyik hónapról a másikra kell megtörténnie. Olyan folyamatnak az eredményeként kell távoznia, amely során a konfliktus minden szereplőjének egyetértésre kell jutnia a menetrendet illetően – tette hozzá. Ezzel az állásponttal a vendéglátó Philip Hammond egyetértett.

Kerry aggodalmát fejezte ki ugyanakkor amiatt, hogy Moszkva vadászgépeket küldött Szíriába, ez ugyanis szerinte veszélyt jelenthet az Egyesült Államokra és szövetségeseire. Kifejezte reményét, hogy “nagyon hamar” megkezdődnek a tárgyalások Washington és Moszkva között a szíriai helyzetről. Amerikai tisztségviselők korábban közölték: Moszkva pénteken néhány vadászgépet küldött egy szíriai támaszpontra. Oroszország azt állítja, hogy szíriai katonai jelenléte az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelmet szolgálja – csakhogy ez utóbbinak nincs légiereje.

Josh Earnest fehér házi szóvivő az előző napon egyébként már jelezte: Washington szívesen venné, ha Oroszország részt venne az Iszlám Állam (IÁ) elleni nemzetközi katonai koalícióban. “Ezért vagyunk továbbra is nyitottak a taktikai, gyakorlati megbeszélésekre” – tette hozzá. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő válaszul közölte, hogy Moszkva kész párbeszédet folytatni Washingtonnal Szíria kérdésében. “Sosem utasítottuk el a párbeszédet az Egyesült Államokkal. Nyitottak vagyunk rá a közös érdekek terén, beleértve Szíriát” – mondta.

A pénteki nap folyamán Ashton Carter amerikai és Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter telefonon beszélt egymással. Több mint egy év után ez volt az első alkalom, hogy a két politikus eszmecserét folytatott, amióta megromlott a kapcsolat a két ország között az ukrajnai konfliktus miatt. Peter Cook, a Pentagon szóvivője szerint a két védelmi miniszter kifejezte reményét, hogy az orosz katonai jelenlét szíriai növekedése és az Iszlám Állam elleni küzdelem összhangban lesz egymással.

Forrás: globoport.hu