Barack Obama nincs tisztában az amerikai valósággal - állította keddi számában a The Washington Post, élesen bírálva a távozó elnököt.

A cikkíró, Dana Milbank utal arra hogy Obama kiszemelt utódja elsöprő vereséget szenvedett egy olyan jelölttől, aki kampányának jó részét éppen arra építette, hogy az elnök általa katasztrofálisnak nevezett politizálását ostorozza. A Demokrata Párt romokban hever, a republikánusok mindenütt győztek, többségben vannak a washingtoni képviselőházban és a szenátusban, többségbe kerültek szövetségi államok törvényhozásában, kormányzói palotákban, és várhatóan nemzedékekre meghatározóan konzervatív többségű lesz a szövetségi legfelső bíróság is - mutatott rá a szerző.    

"Obama kereskedelmi politikáját, külpolitikáját, dédelgetett Obamacare-programját a megsemmisülés fenyegeti" - tette hozzá. Obama hétfői sajtóértekezletre utalva pedig azt fejtegette, hogy miközben a még hivatalban lévő elnök csupa pozitívumot említett és sikeresnek írta le nyolcévi kormányzását, értékelése "teljesen hadilábon áll a valósággal".    

A cikkíró szerint az ország egyik fele azért ujjong, mert Donald Trump megígérte, hogy felszámol mindent, amit Obama az elmúlt nyolc esztendőben tett, az ország másik fele pedig amiatt aggódik, hogy a befelé fordulás vesz erőt Amerikán. 

A publicista felrótta a távozó elnöknek, hogy egyetlen szót sem ejtett  Hillary Clintonról, saját, kiábrándult szavazóiról csak annyit mondott: "nyilvánvalóan akadnak, akik mélyen elégedetlenek".    

A lap egy másik elemzése szerint Obama nem képes szembesülni a valósággal." Az amerikaiak egy olyan 55 éves férfit látnak, aki még mindig annak megértésével birkózik, hogy Trump győzelme mekkora csapást jelent a demokraták és személyesen az ő politikai öröksége számára" - fogalmazott James Hohmann.

Forrás: MTI / washingtonpost.com