Egyiptom helyi idő szerint kedd reggel 6 órától határozatlan időre kitiltja a légteréből a katari gépeket - közölte hétfő délután az egyiptomi polgári repülési minisztérium pár órával az után, hogy több arab országgal együtt Egyiptom is megszakította diplomácia kapcsolatait Katarral.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter álláspontja szerint a Katar körül kialakult helyzetet tárgyalásokkal kell rendezni – derül ki az amerikai külügyminisztérium hétfői Twitter üzenetéből.

Tillerson álláspontjának nyilvánosságra kerülése előtt egy neve elhallgatását kérő külügyi tisztségviselő úgy nyilatkozott: az Öböl-térség valamennyi országa “rendkívül fontos partner” az Egyesült Államok számára, és Washington arra számít, hogy az érintett felek előbb, vagy utóbb, de megtalálják a válságból kivezető megoldás lehetőségeit.

Közben kiderült: az amerikai hadsereg változatlanul hajt végre küldetéseket a katari Al-Udeid légibázisról.

Az oroszok párbeszédet akarnak

Párbeszédre szólított fel a Katar és a több más arab ország közötti viszony erős kiéleződése ügyében Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor telefonon tárgyalt katari kollégájával, Muhammad bin Abdul Rahmán ász-Száni sejkkel – közölte honlapján hétfőn az orosz külügyi tárca.

A moszkvai közlemény szerint a két külügyminiszter aggodalmát fejezte ki az arab világban keletkezett új feszültséggóccal kapcsolatban. Lavrov az ellentétek kölcsönös tiszteleten alapuló, tárgyalásos rendezése mellett foglalt állást, a példátlan jellegű kihívások, különösen a terrorfenyegetés tükrében.

A katari szuverén alap és a svájci Glencore cégcsoport egyébként tavaly decemberben, 50-50 százalékos részesedésben felvásárolta az állami többségű Rosznyefty orosz olajvállalat 19,5 százalékát mintegy 10,5 milliárd euróért.

A katari tárca tájékoztatása szerint nem csak a katari, hanem más, Katarból induló gépek sem léphetnek be kedd reggeltől Egyiptom légterébe. A katari állami Qatar Airways az Arab-öböl térségének egyik legjelentősebb légitársasága, amely több mint 150 városba repül, és mintegy 24 ezer embert foglalkoztat világszerte.

Katar egy félszigeten fekszik az Arab-öböl nyugati felén. Szárazföldön csak Szaúd-Arábiából közelíthető meg.

Egyre feszültebb a helyzet

Ám miután Szaúd-Arábia és szövetségesei megszakították diplomáciai kapcsolatukat Dohával, Rijád a határt is lezárta, pedig Katar élelmiszerellátása teljes mértékben a Szaúd-Arábiából, közúton behozott élelmiszerszállítmányoktól függ. Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió tudósítása szerint a lezárt határon feltorlódtak a teherautók. Irán már jelezte: 12 órán belül képes a tengeren keresztül élelmiszert szállítani Katarba.

Vasárnap éjjel és hétfő reggel Szaúd-Arábia és szövetségesei, összesen immár 7 ország sorra jelentette be, hogy felmondják diplomáciai kapcsolataikat Katarral. Azt állítják, hogy Doha terroristákat támogat, illetve beavatkozik a belügyeikbe. Katar tudatta: hazugságkampány indult ellene, s az állításokból semmi nem igaz.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára pénteken 49,95 dolláron zárt. Hétfő reggel hat óra körül 50,70 dollárra erősödött arra a hírre, hogy több arab ország megszakította diplomáciai kapcsolatát Katarral. Innen kisebb megszításokkal azonban folyamatosan csökkent az olaj ára, és délután kettőkor a Brentet 49,55 dolláron jegyzeték, azaz a pénteki záróértékéhez képest 40 centtel alacsonyabban.

Szakértők: Nem épül be a konfliktus az olajárba

Megfigyelők szerint a diplomáciai kapcsolat megszakítása Katarral nem olyan fontos geopolitikai kockázat, aminek a hatása beépülne az olajárba. Más lenne a helyzet persze, ha a vezető OPEC-országok, így Szaúd-Arábia, Irán vagy például Irak között romlana meg jelentősebben a kapcsolat.

Az OPEC-tag Katar olajtermelési kapacitása napi mintegy 600 ezer hordó, az egyik legkisebb az OPEC-tagországok között. Katar ugyanakkor a cseppfolyósított földgáz (LNG) legnagyobb szállítója a világon.

Elemzők szerint rövid időre az a félelem drágította a kőolajat a hétfői kereskedés korai szakaszában, hogy a diplomáciai kapcsolatok megszakítása Katarral hatással lehet az OPEC és a szervezeten kívüli olajexportáló országoknak arra az erőfeszítésére, hogy a termelés visszafogásával késztessék emelkedésre a kőolaj árát.

A piac azonban gyorsan korrigált, mégpedig azért, mert Katar befolyása a globális olajkínálat alakítására csekély, ugyanakkor az Egyesült Államok termelése folyamatosan nő, ami árcsökkentő tényező. Washington nem csatlakozott az olajtermelés visszafogását szorgalmazó országok csoportjához.

Elsősorban a kőolaj árának fokozatos emelkedése miatt az Egyesült Államok olajtermelése a múlt év közepe óta több mint 10 százalékkal, napi 9,34 millió hordóra nőtt, ezzel megközelítette a világ legnagyobb olajtermelőit, Oroszországot és Szaúd-Arábiát.

Forrás: hirado.hu / MTI

António Guterres ENSZ-főtitkár az óceánok megmentésére szólított fel egy "világkatasztrófa elkerülése" érdekében a világszervezet New York-i székházában hétfőn kezdődött, az óceánokkal és a tengerekkel foglalkozó nemzetközi konferencia megnyitóján. - See more at: http://komlomedia.hu/9-kulfold/8402-az-ensz-fotitkara-az-oceanok-megmentesere-szolit-fel#sthash.nSM9wV16.dpuf
António Guterres ENSZ-főtitkár az óceánok megmentésére szólított fel egy "világkatasztrófa elkerülése" érdekében a világszervezet New York-i székházában hétfőn kezdődött, az óceánokkal és a tengerekkel foglalkozó nemzetközi konferencia megnyitóján. - See more at: http://komlomedia.hu/9-kulfold/8402-az-ensz-fotitkara-az-oceanok-megmentesere-szolit-fel#sthash.nSM9wV16.dpuf

Interreg CE1013 REFREsh Photo Exhibition Germany

Interreg CE1013 REFREsh Photo Exhibition Italy

Interreg CE1013 REFREsh Photo Exhibition Croatia

Interreg CE1013 REFREsh Photo Exhibition Slovenia

Interreg CE1013 REFREsh

Interreg CE1013 REFREsh Kézműipari kiállítás

Interreg CE1013 REFREsh Transnational Photo Exhibition