A devizahitelek ügye olyan katasztrófa kiindulópontjává válhat, amelynek veszélyessége és hosszú távú kockázatai egészen biztosan nagyobbak, mint amilyennek a politikai közbeszéd ma mutatja őket. Noha a végtörlesztés valóban segítség volt a hitelfelvevők körülbelül egyhatodának, és ezzel ők megszabadultak a lakosság összes devizaadósságának egyötödétől, de mint ezek a számok jelzik, ők a kisebbséget jelentik. És mint a két szám egymáshoz való viszonya mutatja, a tehetősebb kisebbséget, akik – és ez is tanulságos – több mint ezermilliárd forintot tudtak a „semmiből” néhány hónap alatt előteremteni. A nagy többség azonban egyre reménytelenebb helyzetbe kerül. A kilakoltatások gyakoriságának növekedése és fokozódó brutalitása elég vészjóslóan jelzi a távlatokat. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a ma élő magyar felnőttek döntő többségének már csak az 1956 utáni időszakról vannak konkrét emlékképei. Vagyis a háborús vagy polgárháborús helyzet, illetve ennek a „hideg polgárháborúval” felérő formája, a tömeges kilakoltatás vagy éppen a közüzemekből való tömeges kikapcsolás számukra úgy tűnt fel eddig, hogy ez végleg a történelemkönyvek lapjaira szorult vissza Magyarországon. Ezért aztán tökéletesen kiszámíthatatlanok a „konszolidáción” felnőtt nemzedékek reakciói a számukra teljesen értelmezhetetlen helyzetben. Ám a konfliktustolerancia szintjének veszedelmes zuhanása az elmúlt évtized során, nem túl sok jót ígér. Ez a családtagokkal együtt több mint egymilliós populáció ma a magyar társadalom testi-lelki értelemben talán leginkább veszélyeztetett csoportja. Az öngyilkosságok számának veszedelmes növekedése, és az öngyilkossággal felérő önpusztítás, amit a tehetetlen düh vált ki, a növekvő agresszivitás mellett egyre inkább az önmaga ellen forduló „regresszivitás” felé sodorja ezt a tragikus helyzetben lévő társadalmi csoportot. Ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy ez a ma még teljesen kiszámíthatatlan következményekkel járó újabb lepusztulási lejtő éppen a jelenlegi kormány által életesélyeit tekintve leginkább támogatott „középosztállyal” azonosítható, akkor különösen zavarba ejtő, hogy mintha a kormány a végtörlesztéssel mintegy letudottnak tekintené a témát. Pedig nem az!

A helyzet megértéséhez kicsit távolabbról kellene rátekinteni a kérdéskörre. Bár a közbeszédben a devizahitelesek készülő katasztrófájának okaként a svájci frank–forint árfolyam minden előzetes elképzelést felülmúló emelkedése szerepel, van a történetnek egy „ismeretlen főszereplője”, és ez a kamat. A svájci frank kamata mindig alacsony volt, és mára lényegében megszűnt, sőt negatívba váltott. Az így létrejövő hatalmas kamatkülönbség volt tehát valójában a szemünk előtt kibontakozó drámában az a bizonyos puska, amely már a színjáték első jelenetében is ott lógott a falon. És mondjuk ki, hogy kezdetben, 2005-től 2008-ig, a frankhitelt felvevők valóban élvezték a forint és a frank közötti kamatkülönbséget, ráadásul akkoriban az árfolyammozgások is a forintot erősítették, elvileg tehát a frankhitelesek ott akár nyerhettek is volna az ügyön.

De nem nyertek, és ennek oka van! Mégpedig az, hogy a bankok az általuk egyszázalékos kamatra felvett svájci frankot átlagosan hatszázalékos kamatra adták tovább a magyar ügyfélnek. És amikor a forráskamatuk 0,5 százalékra csökkent, a növekvő kockázatra hivatkozva már nyolcszázalékos kamatot követeltek. Mindebből világosan látszik, hogy a „hazánk területén ideiglenesen állomásozó” bankok gyakorlatilag korlátlan pénzügyi diktatúrát gyakoroltak és gyakorolnak az állítólag szuverén Magyar Köztársaság állampolgárai felett. (Illúzió tehát azt hinni, hogy létezik bármiféle békés és alkotmányos megoldás a világ, s benne Európa, valamint Magyarország nehézségeinek megoldására.)

A kamatkülönbözet elképesztő növelését semmilyen indok nem támasztja alá, és a kibontakozó tragédia mélyén ennek a döbbenetes ténynek legalább akkora szerepe van, mint az árfolyam drámai növekedésének. A rohamos gyorsasággal mélyülő globális válság egyik fő oka éppen az, hogy miközben a vezető nyugati országok irányadó kamata a nullához közelít, a bankok a növekvő kockázatokra hivatkozva továbbra is óriási kamatkülönbözetet számítanak fel. És tehetik, mert a kormányok és pénzügyi felügyeleteik nem tudnak, nem mernek s nem akarnak fellépni ezzel a gátlástalan kifosztással szemben. A világot fenyegető veszély ma már tehát nem a bankrabló, hanem a „rabló bank”. A modern pénzrendszerekben azonban a kamat valójában folyamatosan és exponenciálisan növekvő profitot feltételez, hiszen a felvett hitelek csak akkor és csak úgy törleszthetők, ha az adós valami olyan tevékenységbe fektette, amelynek hozadéka tartósan magasabb, mint a fizetendő kamat. Ha ez nem így van, márpedig az esetek döntő többségében ez valójában kizárható, akkor ez azt jelenti, hogy az adósok többsége igazából eleve adósságcsapdában vergődik, amely végtelenített pénzszivattyúvá vált.

Ráadásul növekszik a gyanú, hogy az egész folyamat mögött a bankok grandiózus csalássorozata húzódik meg. Vagyis semmilyen devizaháttér nem volt, a „sima” forinthitelt álcázták devizahitelnek, mert biztosak voltak a svájci frank erősödésében. Spekulatív számításuk bevált, és most ennek minden terhét a hitelfelvevőkre hárítják. A Bankcsapda nevű, a devizahitelesek érdekeit képviselő szervezet most tett ezzel kapcsolatban feljelentést. Ha a feltevésük igaznak bizonyul, a világ és benne Magyarország igen kalandos időknek néz elébe.

Bogár László

Forrás: magyarhirlap.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 49 689 464 megtekintés

Videó: 28 785 920 megtekintés

Látogatók

Összesen5225133

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh