A 19 éves Papp Gergely különleges hangszórójáért különdíjban részesült az Európai Unió Fiatal Tudósok Versenyén, amely szeptember 21. és 26. között zajlik Pozsonyban.

Mint a Magyar Innovációs Szövetség keddi közleménye kiemeli, ez Európa legrangosabb, az unió által évente szervezett tehetségkutató versenye. A négylépcsős megmérettetés első két fordulóját a részt vevő országok bonyolítják. Az itt kiválasztott, országonként 2-3 legjobb pályamunkáról a nemzetközi bírálóbizottság mond véleményt. Ezt követően a kiválasztottak háromnapos, kiállítással egybekötött prezentáción vesznek részt, ahol a nemzetközi zsűri személyes konzultációk során alakítja ki a végleges sorrendet.

A 25 ezer, 15-20 év közötti fiatalból 37 ország 123 versenyzőjét hívták meg az idei megmérettetésre. Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség által megrendezett 21. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny fődíjasa és két első díjas pályázatának készítője képviselte.

A pozsonyi döntőn Papp Gergely saját fejlesztésű és saját maga által elkészített különleges hangszórójáért, amely nem a klasszikus hangszóróelv alapján működik, a verseny egyik legjelentősebb elismerésében, a Szlovák Szabadalmi Hivatal 2000 eurós különdíjában részesült. Papp Gergely teljesen új elrendezésű hangszóróját immár találmányi bejelentés is védi.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 078 287 megtekintés

Videó: 48 307 374 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6921544

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh