Ma kezdődik az Ormánság-Bőköz Fesztivál, amelyet első alkalommal rendeznek meg Dél-Baranyában, Kémes, Szaporca és Tésenfa településeken. A vasárnapig tartó ingyenes rendezvénysorozat célja, hogy a tájegység kulturális értékeire, építészeti kincseire, népművészetére és gasztronómiájára hívja fel a közönség figyelmét.

A vasárnapig tartó "minőségi, hagyományőrző és teremtő rendezvénynek" az ormánsági települések mellett a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Ős-Dráva Látogatóközpontja ad otthont. A három falu 23 helyszínén mintegy 60 programot tartanak, hozzávetőlegesen 300 közreműködővel.

A műfaji sokszínűségre törekvő fesztiválon színházi, népzenei, valamint néptánc-előadások, komolyzenei és blues-koncertek, kiállítások, performanszok, filmvetítések, konferenciák és közösségépítő programok várják a résztvevőket.

A fellépők között lesz mások mellett Ferenczi György és a Rackajam, Gryllus Vilmos, Hobo, Pál István Szalonna és bandája és a Pécsi Balett is. A fesztivál egyetlen fizetős programja Varnus Xavér orgonaművész koncertje, amelynek teljes jegybevételét felajánlják a szaporcai református templom 1888-ban készült Angster orgonájának felújításához.

További részletek a www.facebook.com/bokozfeszt oldalon találhatóak.

Forrás: MTI

Képek: Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 724 129 megtekintés

Videó: 48 934 214 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7028698

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh