Az első élő elődöntővel folytatódik a Fölszállott a páva 5. évada péntek este, a közmédia nézői tizenkét produkciót láthatnak a Duna televízióban - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztálya az MTI-vel.

A Hagyomány összeköt! mottóval ezúttal felnőttek számára megrendezett népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorban az előző hetekben már megismert tehetségek térnek vissza a képernyőre, az elődöntőket élőben láthatják a nézők pénteken 20 óra 25 perctől.   

Az MTVA és a Hagyományok Háza közös műsorában továbbra is 4 kategóriában állnak a zsűri elé: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncos párok; néptáncegyüttesek. Az elődöntőkben minden kategóriából 3-3 produkciót láthatnak a nézők.   

Az első elődöntőben bemutatja produkcióját Varga József (Hajdúböszörmény), Cruz Heather Laura és Demarcsek Dániel (Nyíregyháza), Farkas Ágnes és Farkas Tamás (Békéscsaba), a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes (Budapest), a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes (Békéscsaba), a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a Pünkösdi Rózsa Énekegyüttes (Tatabánya), Fekete Borbála (Eger), Ecsedi Petra (Egyek), Kőhidi Máté Péter (Pécs), a Pántlika Zenekar (Báta) és Póczos Mátyás Bendegúz (Salgótarján).   

A zsűri a 4 kategória legmagasabb pontszámot elért versenyzőit juttatja tovább, összesen 4 produkciót, azonban további kettő is tovább jut a középdöntőbe, őket a zsűri a műsor végén szabadkártyával ajándékozza meg. A 6 továbbjutó produkció a középdöntők során már a nézők szavazatára is számíthat.   

A Fölszállott a páva zsűrijének elnöke ezúttal is Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze. Idén is szerepel a bírálók között Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. Visszatér a zsűribe Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is.   

Az élő adásokat meghívott vendégprodukciók színesítik, a pénteki műsort a 2014-es gyermek Páva győztese, a Bartina Táncegyüttes és Fitos Dezső Társulatának közös produkciója nyitja meg, a műsor végén pedig a Magyar Nemzeti Táncegyüttes lép a Fölszállott a páva színpadára, akikkel színpadra áll művészeti vezetőjük, Zsuráfszky Zoltán zsűritag is.   

A Fölszállott a páva új évada október 27-én kezdődött. Az eddigi három adásban a hat területi válogatóról készült filmeket vetítették. A területi válogatókról 48 produkció jutott tovább az elődöntőkbe, amelyeket november 17-től az élőben sugároz a közmédia. A középdöntőket december 15-én és 22-én, a döntőt december 29-én rendezik, ahol a 4 kategóriagyőztes mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját.   

Az idei széria újdonsága, hogy a mediaklikk.hu/pava oldalon az összes jelentkező produkcióját megtekinthetik az érdeklődők. A Fölszállott a páva műsorvezetői ezúttal is Novák Péter és Morvai Noémi lesznek.

Forrás: MTI

Interreg CE1013 REFREsh

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4618919

Jelenleg az oldalon

4
Online