Változatos programok várják a látogatókat az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban "rügyfakasztó vasárnap" és "vízbevető hétfőn",  az ország egyik legnagyobb húsvéti rendezvényén - tájékoztatta Kodácz Csengele, az intézmény marketing vezetője az MTI-t.

A szakember elmondta, az ország egyik legnagyobb húsvéti rendezvényén korhű ruhákba öltözött menyecskék, legények elevenítik meg az ünnepi szokásokat. Muzsikaszó, néptánc, népzene, meglepetések és nyeremények várják mindazokat, akik a természethez közel szeretnék ünnepelni a feltámadást.   

A skanzenben a rendre gyalogcsendőr ügyel, a vendégek elleshetik olyan hagyományos mesterségek titkait mint a bútorfestés és a fafaragás, megismerhetik a húsvéti tojásfestés praktikáit, és kiderül, miként kell a legfinomabb húsvéti kalácsot sütni. A gyermekeket húsvéti kézműves játszóház fogadja, az összegyűlteket a Barboncás társulat bábelőadása szórakoztatja.   

Húsvéthétfőn muzsikusok és táncosok zenés hírveréssel csábítják a látogatók a skanzenhez, ahol a déli harangszó után Antal Imre plébános a hagyományoknak megfelelően megszenteli a kalácsot, a sonkát és a tojást. Ezt az ünnep leglátványosabb eleme, a húsvéti locsolkodás követi, a viseletbe öltözött legények vizes vödröket ragadnak, és felkeresik a skanzen házainál a lányokat.   

A látogatók emellett a Nomád parkban 10. századi tevékenységeket ismerhetnek meg, lőhetnek íjjal vagy kipróbálhatják a kézi orsózást vagy a rokkázását. A lovaspályán a nomádok félelmetes harcmodorát, fegyvergyakorlatait és lovasjátékait mutatják be.   

A Puszta Háza  különleges kiállításai a természet szépségeit mutatják be. A Szeri Húsvét rendezvény napjain utoljára lesz látogatható a Puszták aranya tárlat, amely a nagyszentmiklósi kincseket tárja a nagyközönség elé. A Hungarikum tárházban pedig új kiállítás nyílik Nemez és nemezművészet címmel - közölte a szakember.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters