A tervek szerint az idén benyújtják a paksi atomerőmű két új blokkjának megépítéséhez szükséges létesítési engedélykérelmet.

"A tervek szerint az idén benyújtják a paksi atomerőmű két új blokkjának megépítéséhez szükséges létesítési engedélykérelmet" – mondta a Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter szerdán Pécsen.

A miniszter azt mondta, hogy a hatóságnak 15 hónapja van a dokumentáció elbírálására; az engedélyezési folyamatba, egyéves időtartamra, nemzetközi szakértőket is bevonnak. Süli János közölte, hogy az új blokkok beüzemeléséig további mintegy hatezer engedély szükséges. Az engedélyezési folyamat műszaki, jogi és gazdasági elemzések sorát vonja maga után.

A konferencia témájára térve Süli arról beszélt, az ilyen beruházások legbonyolultabb kérdései jelenleg már nem műszaki, hanem jogi természetűek. A paksi bővítésről kiemelte, hogy a magyar fél mindig egyértelműen a nyilvánosság mellett áll, ugyanakkor a szerződésben az orosz féllel nem tudtak teljes mértékben megegyezni a nyilvánosságra hozható részletekről.

Süli János arról is beszélt, hogy a paksi bővítésen túl további erőművek építése is szükségessé válik a jövőben, ugyanis a teljes hazai erőműpark elöregedett. Prognózisa szerint "2030-ra a két új paksi blokk üzembe állításával együtt is mintegy 5000 megawatt kapacitáshiány lesz a magyar energetikai rendszerben. Az új erőművek engedélyezése a paksi bővítés eljárásához hasonlóan bonyolult lesz" – figyelmeztetett a miniszter.

Zeller Gyula, a PTE stratégiai és kapcsolati rektorhelyettese köszöntőjében újdonságnak nevezte az egyetem jogi karán indított atomenergetikai szakjogász képzést. Az eseményen kiosztott tájékoztató szerint a képzés célja, hogy az atomenergia előállításával, forgalmazásával, a hulladék tárolásával kapcsolatos tevékenységet végző nem jogász diplomások számára speciális jogi szaktudás biztosítson.

Az egynapos nemzetközi tanácskozáson a többi között a paksi bővítés vízjogi vonatkozásairól, a magyarországi energetikai igazgatás kérdéseiről, illetve a digitális átalakulás nukleáris iparra kifejtett hatásáról, illetve annak oktatási és jogi aspektusairól értekeztek az előadók.

Forrás: vg.hu / MTI

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3229343

Jelenleg az oldalon

8
Online