Környezetvédelem, fenntarthatóság, természetvédelem; e szavak mentén éli a népesség egyre nagyobb százaléka az életét, csakúgy, mint a Duna-Dráva Cement Kft. A vállalat 2020-ban éppen 10 éve hozta létre Zöld Megoldás-pályázatát, hogy forrást biztosítson a fenntarthatóságot elősegítő kezdeményezések támogatására.

A Társaság a Beremendi és a Váci Cementgyár környezetében élő közösségek, valamint Pécs és környékén élők számára biztosít összesen 7,5 millió forintos pénzügyi támogatást immáron tíz éve.

A 2019-ben nyertesként kihirdetett projektek megvalósítása jelenleg is zajlik. A koronavírus okozta járványügyi helyzet ugyan felülírta a tervezett ütemtervet, de a pályázók elszántságának és kitartásának köszönhetően a projektek a tervek szerint ősz elejére elkészülnek.

A baranyai zöld közösség(építés)

A Hétágfa Egyesület egy speciális tanösvényt alakít ki Hétágfa Tanösvény néven. Mindez egy kreatívan felépített, interaktív ösvényrendszer lesz, ahol a látogatók közel kerülhetnek a természethez és kikapcsolódhatnak. A tanösvény mellett az egyesület tagjai komplex túravezetéssel is várni fogják az odalátogató óvodás és iskolás csoportokat, valamint a természetjárókat. A környezettudatos ötlet megvalósulásához a vállalat 1,2 millió forinttal járul hozzá.

A Palkonyai Turisztikai Egyesület a Rézsű-játszóparkkal egyedi kikapcsolódási lehetőséget biztosít a projekt megvalósulását követően a helyi közösségeknek és az odalátogatóknak, amely során nemcsak a természeti értékeket, de a környezettudatosságot és az egészséges életmódot is támogatják. A DDC a projekt megvalósulását 1,6 millió forinttal támogatja.

A DDC által 1,5 millió forinttal támogatott pécsi pályázó a Rigóder-domb Érdekvédelmi Fórum Egyesület, amely a megálmodott szabadidőparkban olyan változásokat tervez bevezetni, amelyek a természet védelmét szolgálják. Emellett felhívják az emberek figyelmét arra, hogy mit tehetnek a Földért, annak megóvásáért. A fiatal generáció élmény alapú tanulását egy külső tanterem létrehozásával támogatják.

A Váci Gyár környékén megvalósuló projektek – a baranyaiakhoz hasonlóan - a közösségépítésre, kültéri kikapcsolódásra biztosítanak lehetőséget. A DDC a váci projektek megvalósulását 1-1 millió forinttal támogatja.

A DDC Zöld Megoldás-pályázat keretében az elmúlt egy évtized során eddig összesen 46 projekt valósult meg mintegy 65 millió forintból.

A Társaság 2020-ban ünnepli a Zöld Megoldás-pályázat 10. évfordulóját, melynek alkalmából újításokkal várják az érdeklődőket a szeptemberi meghirdetés során. A pályázatról bővebben a vállalat honlapján olvashat: duna-drava.hu/hu/zold-megoldas

Forrás: Duna-Dráva Cement Kft.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 707 050 megtekintés

Videó: 48 920 849 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7025985

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh