Hiába a tíz éve emelt kerítés, a vandálok ellen nem sokat ér: évek óta folyamatos a rongálás a városban csak „Piros Iskolaként” emlegetett gyógypedagógiai módszertani központnál, panaszolja Fazekasné Visnyei Irma, igazgató.

Az iskolavezető elmondása szerint a környékbeliek, amit csak lehet, eltulajdonítanak, tönkretesznek, hétvégenként a tetőkön randalíroznak, az ablakokat hol légpuskával, hol csúzlival, hol kavicsokkal zúzzák be (akár a lehúzott redőnyökön keresztül is), a szúnyoghálókat felszakítják, szemetelnek.

A tanulóknak a szomszédos Kazinczy utcai társasházak ablakaiba tett rádiók bömbölését, az állandó ordítozást, veszekedést is el kell viselnie, sőt, a szorgalmi időben az óvodások délutáni alvását csak a rendszeresen kihívott rendőrautó tudja biztosítani, teszi hozzá az igazgató. Korábban volt 24 órás kutyás őrzés az intézménynél, a gazdasági válság kirobbanása óta azonban csak egy gondnokot tudnak foglalkoztatni.

Fazekasné Visnyei Irma szerint rengeteg pénzük elmegy a javításokra, hiszen egyetlen hőszigetelt ablak cseréje 35 ezer forintba kerül, amit a játékok, kirándulások, egyéb kulturális- és sport programok megkurtításával tudnak csak kifizetni.

Simon János, a terület önkormányzati képviselője lapunk kérdésére elmondta, bár már korábban is egyeztettek az iskolaigazgatóval, most újra leülnek majd, hogy megbeszéljék, hogyan lehetne elejét venni a gyerekcsínyeknek. Ha kell, végigjárják az utcákat, beszélnek az ott élőkkel, hátha kiderül, kik felelősek a rongálásokért, adott esetben a hatóságokat is értesítik.

Deák Imre, a Komlói Polgárőr Egyesület vezetője szintén segítségéről biztosította az intézményt. Ígérete szerint a jövőben próbálnak többször járőrözni a helyszínen, hátha a rendőri jelenlét mellett a polgárőrök látványa is visszatartó erővel bír.

A megyei fenntartású intézménybe 160 óvodás, általános iskolás és szakiskolás jár Komlóról és a megye egész területéről. Fenntartása 200 millió forintba kerül évente.

Forrás: bama.hu Kattintson ide...

A HírTV riportja itt tekinthető meg: Kattintson ide...

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

MTI Hírfelhasználó