A tavalyihoz képest idén kétszer annyi, mintegy 150 ingyenes programmal várja a Pécsi Tudományegyetem (PTE) az érdeklődőket pénteken a Kutatók éjszakája rendezvényeire.

A felsőoktatási intézmény MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint az egyetem hat helyszínén tartanak látványos programokat mintegy 120 kutató bevonásával.

Szabó Gabriella szervező közölte: a Kutatók éjszáján immár kilencedik alkalommal résztvevő természettudományi kar előadói egyebek mellett az evolúciós szempontból különleges állatokról, valamint az ebola-vírusról tartanak előadásokat, de a résztvevők kipróbálhatják a kutatók eszközeit, találmányait is.

A PTE Szentágothai János Kutatóközpontja is betekintést enged az ott folyó munkába: a látogatókkal megismertetik a központi idegrendszer kutatásait, szó lesz depressziós egerekről, az egyetem víruskutatói pedig a "gyilkos szúnyogokról" értekeznek. Szabó Gabriella elmondta: élénk érdeklődés övezi a jogi karnak az 1888-ban Hasfelmetsző Jack néven elhíresült sorozatgyilkosról szóló előadását.

Hozzátette: az előzetes regisztrációk alapján szinte már teljesen beteltek az orvos- és gyógyszerészeti kar mintegy negyven különleges - a sejtek alkotóelemeitől az emberi test felépüléséig bemutató - anatómiai, élettani, mikrobiológiai, biofizikai, farmakológiai, gyógynövénytani tárgyú programjai is.

A műszaki és informatikai karon egyebek mellett az éppen bontás alatt álló pécsi, egykor 25 emeletes magasházról tudhatnak meg érdekességeket a látogatók, de szó lesz még a három dimenziós nyomtatás, az etikus hackerek, a gépi látás, az intelligens épülettervezés, a migráció és az urbanizáció kérdéseiről is.

Szabó Gabriella az MTI érdeklődésére közölte: a pénteki programokon 1500-2000 látogató részvételére számítanak. Pécsett a PTE-n kívül még az Országos Vérellátó Szolgálat, a Digiscool Programozó Iskola valamint a Családfakutatók Csapata szervez programokat, utóbbin a szakemberek az elődök kutatásának izgalmas módszertanába vezetik be az érdeklődőket.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 705 863 megtekintés

Videó: 48 919 463 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7025649

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh