Azt mondják, nem érdemes a vívásban azzal foglalkozni, papíron ki esélyesebb, mert nem papíron vívnak, hanem páston.

Ennek a szellemes megjegyzésnek az igazát bizonyította be a hétvégén a Villa Complov SC kardozója, Fábián Fanni (a képen háttal), aki másfél évnyi vívás után, élete első versenyén vett részt, egy évvel idősebbek közt, ráadásul rögtön egy országos bajnokságon, mégpedig a gyermek (U13) korosztályban, Budapesten.

Mindehhez, a zárt kapus lebonyolítás miatt, szülei helyszíni támogatását is nélkülöznie kellett.

Az előjelek alapján nem érhette volna szó a ház elejét, ha Fanni, a papírforma szerint már a csoportkörben búcsúzik. Szerencsére, őt mindezen körülmények nem érdekelték, és  magabiztosan vívva, hat asszójából kettőt megnyert, így továbbjutott a körből.

A táblán 39. helyen rangsoroltként, a 26. helyen állóval került szembe, aki már a csoportban egyszer felülmúlta őt, 5-1 arányban, és itt is elhúzott 7-2-re.

Papírforma, mondaná mindenki. Kivéve Fannit. Ő ismét nem törődött előzetes esélyekkel, és okos, harcos vívással megfordította az állást, és 15-12-re megnyerte az asszót.

Ezután a korosztályos ranglistavezető következett, aki ellen nem volt esély. Fanni így a 32. helyen végzett az 54 fős mezőnyben, ami több mint biztató kezdete versenyzői pályafutásának.

Forrás: Villa Complov SC

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4550294

Jelenleg az oldalon

7
Online