Május 15-ig jelentkezhetnek a települések önkormányzatai a 24. Virágos Magyarország környezetszépítő versenyre, amelynek fődíja Magyarország képviselete a 2018-es Európai virágos városok és falvak versenyén (Entente Florale Europe) - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója elmondta: Magyarország legnagyobb környezetszépítő versenyében 1994 óta több száz település vett részt, és évente közel 3 millió embert mozgat meg. Kiemelte, hogy a verseny népszerűsítésére elindultak a közösségi médiaplatformok (facebook.com/viragosmagyarorszag, instagram.com/viragosmagyarorszag), illetve a megszokott díjak mellett az MTÜ egy új különdíjat is alapított. A legvirágosabb úti cél díjat az a település kapja, amelyik a verseny Facebook-oldalán a legtöbb szavazatot kapja.
 
Bocsi Andrea, a verseny nemzeti koordinátora hozzátette, hogy a több minisztérium, szakmai és civil szervezet által támogatott versenyt idén is 5 kategóriában hirdetik meg. Az idei verseny csatlakozott az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) fenntartható turizmus fejlesztésének nemzetközi évéhez, ezért az értékelésnél a legfontosabb szempont a fenntarthatóság lesz. A szakmai zsűri többek között a település gondozottsága, virágos összképe, a nevelési-oktatási intézmények környezettudatos programja, illetve a helyi közösség mozgósításának sikere alapján értékel majd.

 

A 12 európai országot átfogó Entente Florale Europe versenyen a magyar települések eddig 9 arany-, 25 ezüst- és 10 bronzérmet szereztek, további 10-et pedig Európa-díjjal jutalmaztak. Az európai versenyen az idén Kaposvár (város kategória) és Tihany (falu kategória) képviseli Magyarországot.

Forrás: hirado.hu / MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 083 971 megtekintés

Videó: 48 314 367 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6922771

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh