Az emberiség kulturális örökségének védett és gondozott részévé válhat a Szigetvár-turbéki Szulejmán-sírkomplexum - mondta Pap Norbert, a kutatás vezetője kedden az MTI-nek annak kapcsán, hogy egy, a közelmúltban megjelent kormányhatározat csaknem 145 millió forintos forrást biztosít annak teljes körű feltárására és védelmére.

A Magyar Közlönyben publikált határozat döntött a feltárásban érintett ingatlanok állami tulajdonba vételéről, egyúttal gondoskodik a lelőhely tudományos kutatásának, régészeti feltárásának folytatásáról, amelynek koordinációjával a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-t (MANK) bízta meg.

A dokumentum rögzítette: a kormány elismeri a Szigetvár-turbéki szőlőhegyen azonosított kulturális örökségi értékek kiemelkedő jelentőségét.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Kelet-Mediterrán és Balkán Tudományok Központjának igazgatója az MTI érdeklődésére közölte: augusztustól folytatódik a türbe és dzsámi mellett eddig csak kismértékben feltárt derviskolostor és erődítmény további régészeti kutatása.

A kormányhatározatról Pap Norbert azt mondta, hogy az a legmagasabb szintű állami elismerése kutatómunkájuknak és felfedezésüknek. Az állami felelősségvállalás kinyilvánítása rendkívüli fontosságú - mondta, kiemelve, hogy a területnek nem csupán a kutatása, hanem a tulajdoni viszonyainak rendezése, a jövőbeli fejlesztésének a tartós keretei is biztosítottak lehetnek.

A kutatás vezetője hangsúlyozta: a sírkomplexum az emberiség kulturális örökségének védett és gondozott részévé válhat, s a kutatók munkáját elősegíti a kapott nagy összegű támogatás. A távlati tervekről azt mondta: a Szulejmán-sírkomplexum esetében az európai hagyományoknak megfelelő feltárásra, megőrzésre és bemutatásra van szükség.

A hosszú távú elképzelések között szerepel egy, a türbét és környezetét bemutató, európai jellegű és jelentőségű - látogatóközpontot is magába foglaló - kulturális-turisztikai emlékhely kialakítása.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 086 883 megtekintés

Videó: 48 316 688 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923115

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh