A Villányi borvidék látványos környezetében, a palkonyai pincesoron rendezték meg a Baranya Szépe döntőjét szombaton este.

Az elődöntőkből 12 ifjú hölgy került a megye legszebbjei közé, ők mutatkoztak be a közönségnek és a zsűrinek a Baranya Szépe gálaműsoron. Négy körben vonultak fel a szépségkirálynő-jelöltek a színpadon, első körben utcai ruhában, ennek keretében pedig néhány mondatban be is mutatkoztak a vendégeknek. Ezt követte a bikinis felvonulás, majd a koktélruhás és az estélyi ruhás bemutatkozás.

A tízfős zsűri döntése alapján Vidák Csenge lett idén Baranya Szépe, az első udvarhölgy címet Gelencsér Anikó, a másodikat pedig Kovács Laura Kíra érdemelte ki.

Lapunk kérdésére Kiss Gyula István, a Baranya Szépe producere elmondta, bizakodva és izgatottan várták a szervezők, miként alakul az újjászervezett Baranya Szépe Gála.
– Saját tapasztalataink és a vendégek visszajelzései alapján látványosra sikerült a gálaműsor. A lányok a próbákon tapasztaltak alapján a maximumot hozták ki magukból. Külön öröm számunkra, hogy a versenyt követően is jelentős részben együtt maradt a csapat, és megbeszélték egymással a lányok a szombat esti élményeket – mondta Kiss Gyula István.

A producer hangsúlyozta, továbbra is kiemelt céljuk, hogy minél nagyobb figyelmet kapjanak Baranya értékei, szépségei. A kedves és vonzó versenyzőkön keresztül figyelmet irányítanak azokra a megyéhez köthető látványosságokra, illetve a helyi vállalkozásokra, amelyekre jogosan lehetünk büszkék. Ez alapozza meg a verseny mottóját is: Értékek és élmények Baranyából!

Forrás: Bama

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 684 807 megtekintés

Videó: 48 896 361 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7022268

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh