Meghatározó játékosa, Fülöp Elemér nélkül csupán a kötelező pontokat hozta a komlói szektorlabda csapat, most reális volt a 14 pont.

Budapesten, új helyszínen kezdődött az idei NB I., meg kell állapítani, hogy fővárosunkban komoly kihívás megfelelő színvonalú és megfizethető helyet találni. A DÖKE Komló játékosai ezen a játéknapon kezdték meg az idei szereplésüket, a cél most is a dobogós helyek egyikének megszerzése. Lassan már rendszeressé válik, hogy egy-egy kulcsjátékosunk kidől, tavaly ősszel Szendrey, most Fülöp hiányát kellett megoldania a csapatnak, tovább súlyosbította a helyzetet, hogy Takács betegen kelt útra és vállalta a játékot. Csapatunk Szendrey, Takács, Major, Trecskó Balla összeállításban lépett az asztalok mellé.

Döntetlennel nyitottunk az első mérkőzésen a Kecskemét ellen, majd 3 papírforma-győzelem következett, majd az újonc Vác ellen újabb döntetlen. 5 veretlenül megvívott mérkőzés után még nem gondoltuk, hogy már megszereztük majdnem az összes pontunkat, még akkor is, ha ezután következtek a rangadók. Sajnos a Józsefváros ellen most nagyon csúnyán kikaptunk, a Szegedet legyőztük, de a tabellára tekintve ezt már nem nevezhetjük rangadónak. A Tisza-partiak sokat gyengültek, végül csak 8 ponttal a 8. helyen fejezték be a kört. Számunkra a Testvériség és a Vasi GE elleni tisztes vereség annyit jelentett, hogy 14 pont került a táblázaton a DÖKE Komló neve mellé, éppen annyi, mint a Kecskemétnek, riválisunkat jobb mérkőzésaránnyal előztük. 
   
    Az NB I. élcsoportjának állása:

    1. Testvériség        23 pont
    2. Józsefváros        20 pont
    3. Vasi GE             18 pont 
    4. DÖKE Komló        14 pont
    5. Kecskemét        14 pont

Ennél 4-6 ponttal is többre lehettünk volna képesek, ha Elemér játszik, vagy a jelenlévők jobb formát fognak ki. Reális volt most ez a pontszám és helyezés. Pozitívum az, hogy most a tabella hátsó felében elhelyezkedő csapatokat kivétel nélkül legyőztük – sajnos korábban mindig jött egy-egy váratlan negatív meglepetés –, a közelünkben lévőkkel döntetlent játszottunk, a három dobogóstól pedig kikaptunk, ez utóbbi szokatlan volt most. A szombathelyi Vasi GE viszont határozottan bejelentkezett a dobogós helyek valamelyikéért, két I. osztályú játékos igazolásával (Ifj. Farkas, Bottyán) komoly kihívó akadt az érmekért vívott csatában. Bízunk abban, hogy ebben a folytatásban felépülnek hiányzóink, és mielőbb ledolgozzuk a hátrányunkat. Folytatás az NB I-ben április végén, a Vasi GE otthonában. A játéknapot követően került sor az idei Páros OB-ra, ahol kivételesen nem indult komlói páros, de ez nem zavarta meg a Szatmári-Lukács V. duót, így ők megvédték címüket.   

Forrás: Gyozsán Zoltán szakosztályvezető

   

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 688 590 megtekintés

Videó: 48 900 658 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7022724

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh