A csütörtöki egy pontos Zalaegerszeg elleni vereség után mindenki győzelmet várt vasárnap este a Pécstől a BSE ellen. A szurkolókon ez ismét nem múlt, a kezdetnél már szólt is a "Hajrá Pécs"! A lányok ennek megfelelően gyorsan elhúztak, pár pillanat alatt 7-0-s vezetésre tettek szert! A vendégek nem találtak ellenszert a Pécs ellen, akik nagyon jó védekezésüknek és a pontos kihasználásuknak köszönhetően az első negyed végén már 30-8-ra vezettek, ezzel szinte el is döntötték, hogy a vendégek nem távoznak győzelemmel a komlói csarnokból! A második negyedben a Pécs folytatta a remek játékát és a félidő végére még tovább növelte az előnyét.

A második félidő első két percét a BSE kezdte jobban, de ez hamar megfordult és ismét a hazaiak vették át az irányítást a mérkőzésen, védekezésüket nem tudták áttörni, folyamatosan járt le a támadóidejük a vendégeknek úgy, hogy még kosárra se tudtak dobni, így a negyed végére a pécsi 424 már 30 ponttal vezetett . Az utolsó negyedre a vendégek játéka teljesen szétesett, a Pécs továbbra is nagyon jó védekezéssel játszott és a támadásaikat is sikerre tudták vinni. A végére a pécsiek közül ketten is kipontozódtak, de ez semmilyen veszélyt nem jelentett, így magabiztos 79-42-es Pécs győzelem született.

A csapat következő mérkőzése december 1-én a listavezető Sopron otthonában lesz, ahonnan reményeik szerint győzelemmel tér haza a csapat! A mérkőzésre szurkolói busz indul Pécsről 9 órakor!

Jegyzőkönyv:

PINKK-PÉCSI 424–BSE FCSM 79–42 (30–8, 13–10, 18–13, 18–11)

Komló, 300 néző. V: Bognár, Makovsky, Surányi

PINKK: Török Sz. 2, Ruják N. 4, Laczi 3, DOROGOBUZOVA 22/6, BRUMERMANE 11. Cs:KOVÁCS K. 12/3, KOVÁTS N. 12/6, Lengyel 6/6, Pénzes 7/3, Erős. Edző: Roberto Hernández

BSE: Miháczi 4, Orsó 2, Adamecz 4, KÁROLYI 14/6, Bagi. Cs: Sonyák 7, Zsilinszky 4, Tiba 3, Katona Zs., Vukov 4, Hegedűs M., Kovalcsik. Edző: Sztevan Csupics

Az eredmény alakulása. 3. p.: 11–2. 6. p.: 18–5. 13. p.: 33–12. 17. p.: 39–14. 23. p.: 46–21. 26. p.: 53–25. 33. p.: 64–33. 37. p.: 70–35

Roberto Hernández: – Nagyon fontos mérkőzés volt. Nem is a győzelem miatt, inkább arra voltam kíváncsi, hogyan állunk fel a zalaegerszegi vereség után. Az első negyedben kellő motivációval eldöntöttük a mérkőzést.

Sztevan Csupics: – Sokkal jobb volt a hazai csapat, már az első tíz percben eldőlt a találkozó sorsa.

Forrás: Miki

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 097 232 megtekintés

Videó: 48 322 935 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923825

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh