A 10 legdrámaibb esemény egyikének pontos okát csak most sikerült kideríteni.

A Föld esetében többször került már sor nagy kihalásra, amelynek során az élővilág jelentős része elpusztult. Néhány ilyen eseményt konkrét fejleményhez, így például aszteroida becsapódásához köthetünk, több másik társuk azonban a homályba vész – most egy újabb esetben sikerült kideríteni a pusztuláshoz vezető okot.

A kutatók által Lau/Kozlowskii-kihalásként is emlegetett fontos esemény 420 millió évvel ezelőtt következett be, a szilur földtörténeti időszakban, amely a devon időszakot előzte meg a sorban. A jelenleg rendelkezésre álló becslések szerint a különböző tengeri fajok nagyjából 60 százaléka tűnt ekkor el, azt azonban eddig nem tudtuk, hogy ezt mi okozhatta. A Floridai Állami Egyetem csapata azonban a napokban közzétette saját munkájának eredményét, ebben pedig azt a következtetést vonják le, hogy a nagy óceánokban bekövetkezett oxigénhiány eredményezte a katasztrófát, a szépen felvázolható folyamat alapján pedig a jövőre nézve is potenciális szcenáriókat vázolhatunk fel, hiszen hasonló trend jelenleg, a mai óceánokban is zajlik.

A szakemberek Lettországban és Svédországban végeztek el fontos méréseket, többek között a tallium- és kén-izotópok, valamint a mangán-koncentráció jelenlétére vonatkozóan. Az eredményekből arra következettek, hogy az eredeti feltevésük helytálló volt, vagyis az óceánok oxigénszintjének folyamatos csökkenése bomlasztotta fel a Föld globális szénciklusát, a kéntartalom eközben megemelkedett, ez pedig először a mélytengeri, majd pedig a sekélyebb vizekben élő állatok körében vezetett el tömeges kihaláshoz. A kifejezetten mérgezővé vált óceánok már nem nyújtottak megfelelő körülményeket ezen állatok számára, ez pedig szerintük a jövőben megismétlődhet, amennyiben hasonló folyamat zajlik majd le vizeinkben.

Azzal, hogy megtalálták az összefüggést az oxigénszint csökkenése, valamint a kihalás kezdete között, a szakemberek részletesebben felvázolhatják a lehetséges jövőt, ez pedig segíthet a klímaváltozás elleni küzdelemben.

Forrás: sg.hu / news.fsu.edupubs.geoscienceworld.org

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 370 502 megtekintés

Videó: 51 232 858 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7335308

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh