A világon elsőként mutatott rá a ragadozók daganatos megbetegedésekre való magas hajlamára egy magyar kutató által vezetett nemzetközi vizsgálat.

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársa által vezetett nemzetközi kutatócsoport mintegy kétszáz állatkerti emlősfaj daganatkockázatát vizsgálva hasonlította össze az egyes fajok rákos megbetegedésre való hajlamát - közölte az ELKH kommunikációs osztálya csütörtökön az MTI-vel.   

Mint írták, a vizsgálatokon a kutatók kimutatták, hogy míg a patás növényevők körében ritkán alakul ki daganatos megbetegedés, addig a ragadozó emlősök esetében nagyon gyakran fordul elő a rák. A kutatás jelentőségét fokozza, hogy az eredmények a későbbiekben az ember- vagy az állatgyógyászatban is felhasználhatók lesznek. A világviszonylatban elsőként elvégzett kutatás eredményeit bemutató publikációt a rangos Nature folyóirat közölte.   

Az emberi tevékenység, legfőképpen a környezetszennyezés miatt az állatokat egyre erősebb rákkeltő hatások érik, ám nagyon keveset tudunk arról, hogy körükben milyen gyakoriak a daganatos megbetegedések, és mely csoportok érzékenyebbek rá. Most a kutatók egy lépéssel közelebb kerültek e kérdés megválaszolásához, hiszen az első igazán átfogó tanulmányt közölték az állati daganatok kockázatának fajok közti változatosságáról.   

"A vadon élő daganatos állatok nagy valószínűséggel hamar elpusztulnak, az éhezés vagy a ragadozók áldozatául esnek, így élő állatok random mintázásával nem kapunk valós képet az állatok daganatainak gyakoriságáról. Ezért a Species360 nemzetközi szervezet adatbázisa alapján az állatkerti állatok adatait vizsgáltuk. Ebben az adatbázisban fellelhetők az egyes állatok bonctani leletei is" - idézte a közlemény Vincze Orsolyát, az ÖK Vízi Ökológiai Intézetének munkatársát, a kutatás vezetőjét.   

A kutatásban 191 emlősfaj több mint 110 ezer egyedéről gyűjtöttek adatokat, és az eredmények arra világítottak rá, hogy kitettségük e téren nagyon eltérő. A ragadozó emlősök - különösen az emlősállatokat fogyasztó ragadozók, mint például az oroszlánok, a pumák és a leopárdok - körében nagyon gyakori a rák, de kérdéses, hogy a daganatok kialakulására való eltérő hajlam a genetikai háttér következménye vagy a fajok eltérő életmódjával függ össze. "Elképzelhető, hogy az állatkertben élő ragadozó emlősök daganatos megbetegedésre való magas hajlama a mozgás hiányából vagy a fogsággal kapcsolatos más körülményből adódik" - hangsúlyozza a kutató.   

A kutatóknak most először sikerült bizonyítaniuk az úgynevezett Peto-paradoxont, ami rámutat arra, hogy a hosszú élet és nagy testméret evolúciója természetes daganatokat kivédő molekuláris mechanizmusokkal társul. A nagy testű, hosszú életű állatok vizsgálata rávilágíthat olyan természetes daganatellenes mechanizmusokra, amelyek a későbbiekben az ember- vagy az állatgyógyászatban is felhasználhatók lesznek.   

A kutatás következő fázisában a tanulmány szerzői igyekeznek választ adni arra a kérdésre is, van-e eltérés a daganatok típusában a különböző fajok között.

Forrás: MTI / elkh.org / nature.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 076 586 megtekintés

Videó: 48 305 258 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6921308

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh