A vízjég ezen formáját még sosem sikerült észlelni a természetben vagy létrehozni, de más bolygókon elképzelhető lehet a létezése.

A Nevadai Egyetem kutatói a vízjég eddig ismeretlen állapotát fedezték fel, miután a hagyományos jeget magas nyomás alá helyezték, majd megolvasztották és újra lefagyasztották. A Jég-VIIt névre keresztelt fázis egészen másként szerveződik, mint a tipikus vízjég, és természetes formában – amennyire tudjuk – nem fordul elő a Föld felszínén. A köpenyben és más égitesteken azonban elképzelhető természetes formálódása is. A Jég-VIIt fázist tetragonális szimmetria jellemzi a Jég-VII köbös kristályszerkezete helyett, amelyből létrehozzák. (A természetes vízjég, a Jég-I pedig hexagonális szerkezetű.)

„A felfedezés legnagyobb jelentősége abban áll, hogy a tudományos közösség eddig meg volt győződve arról, hogy magas nyomáson a Jég-VII a domináns fázis” – mondja Zachary Grande, a kutatás résztvevője. Az új kutatás során sikerült minden korábbinál pontosabb méréseket végezni ezzel, valamint az új fázissal, és az ebbe való átmenettel kapcsolatban is.

Az új fázis reprodukálásához a kutatók a fagyasztott vizet egy gyémánt üllőbe helyezték, amelyben két oldalról gyémántokkal helyezték nyomás alá a fagyott vízmolekulákat. A mintát aztán rövid időre megolvasztották, majd újra megfagyasztották, és ekkor vette fel az új kristályszerkezetet.

A kutatók szerint elképzelhető, hogy a Föld köpenyében hasonló folyamatok nyomán a Jég-VII-ből Jég-VIIt képződik. A magas nyomású jégfázisoknak ugyanis sokkal magasabb az olvadáspontjuk a hétköznapi jégénél. A Jég-VIIt esetében például 727 °C-os hőmérséklet kell az olvadáshoz. Szintén érdekes, hogy a Jég-VIIt képes átalakulni Jég-X fázissá, mégpedig harmadakkora nyomáson, mint amit a fizikusok korábban lehetségesnek hittek az utóbbi képződése kapcsán. A Jég-X kérdése azért izgalmas, mert különleges szerkezetének köszönhetően nagyon stabil, 2200 °C fölötti az olvadáspontja, és ezért a teóriák szerint fontos összetevője lehet a gázóriásoknak.

Forrás: ipon.hu / gizmodo.com / journals.aps.org

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 061 588 megtekintés

Videó: 48 281 415 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6918907

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh