A fukushimai atomerőmű fertőtlenítésével megbízott cég arra biztatta alkalmazottait, hogy csökkentsék a mért sugárzásértékeket, oly módon, hogy a mérőműszereket ólommal borították be, hallható egy belső ülésről készült kiszivárgott felvételen.

Az atomerőművek dolgozóit évente maximum 50 millisievert sugárzás érheti. A sugárszennyezett víz kiszivattyúzásához használt csövek szigetelőanyagát szállító Build-up nevű cég vezetői úgy gondolták, hogy a leolvadt erőműben mért sugárzási értékek mellett a munkások igen hamar elérnék a megengedett értéket.

Az egyik rangidős ügyvezető ólomdobozokkal látta el embereit, azzal az utasítással, hogy készítsenek védőpajzsot a sugárzásmérők számára. Mint ismeretes, az ólom jelentősen leárnyékolja a radioaktív sugarakat, így használatukkal a műszerek sokkal kisebb értékeket mutatnak.

Amikor néhány alkalmazott megtagadta az utasítás teljesítését, a vezetők gyűlést hívtak össze.

„Ha elérik az adagot nem lesz munkájuk,” próbálta győzködni az ügyvezető a munkásokat, hallható a felvételen, amit a gyűlés egyik résztvevője juttatott el az Asahi Shimbun újságnak.

„Szerintem ez majdnem bűn,” vágott vissza az egyik munkás.

Ezen a ponton vita tört ki és miközben az ügyvezető azt hangoztatta, hogy a döntés önkéntes, retorikája egyre fenyegetőbb lett. „Lehet, hogy maguk nem arra termettek, hogy atomerőműben dolgozzanak,” mondta. „Menjenek vissza a saját városukba és keressenek más munkát.”

Három munkás azonnal felmondott, míg legalább kilencen beleegyeztek az ólompajzsok használatába.

A súlyosan sérült fukushimai erőmű három reaktora teljesen leolvadt, időnként, illetve helyenként halálos adag sugárzást bocsátva a környezetbe, ami a normál értékek ezerszeresét is meghaladja.

A hivatalos listák szerint az egyik munkás, aki beleegyezett a védőpajzs használatába, a legtöbb sugárzásnak kitett 5000 eltakarító munkás között szerepel. Az őt ért valós sugárzásmennyiség valószínűleg a dokumentumokban szereplő érték sokszorosa lehet.

A Build-up cég 2011 novemberétől 2012 márciusáig dolgozott az erőmű területén és elismerte, hogy az ólomborítást legalább egy alkalommal használták.

A kormány megígérte, hogy vizsgálatot indít az ügyben.

Az erőművet üzemeltető és a Build-up céget szerződtető TEPCO elismerte, hogy tudtak a cég által alkalmazott védőborításokról, de úgy tudták, hogy a munkások soha nem alkalmazták őket. Azt nem tudni, hogy más alvállalkozók használtak-e ilyen pajzsot.

Az egyik parlamenti vizsgálat az atomenergia történelmének legsúlyosabb szerencsétlenségét „alapvetően az ember által előidézett katasztrófának” nevezte, amit „a kormány, a szabályozó szervek és a TEPCO összejátszása és a megfelelő felügyelet hiánya idézett elő.”

A Standford Egyetem frissen közzétett tanulmánya szerint 15 és 1300 között lehet a Fukushimából eredő sugárzás okozta közvetlen halálesetek száma.

Forrás: idokjelei.hu Kattintson ide...

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

Fukushima fejezi be az emberiség ámokfutását?

Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4127378

Jelenleg az oldalon

7
Online