Az óceánok szintjének emelkedése egy évszázadon belül veszélybe sodorhatja a nagyvárosokat.

A sarki jégtakaró olvadása visszatérő témának számít a szaksajtóban, a különböző előrejelzésekről pedig a mainstream média is igyekszik olykor-olykor beszámolni. A NASA most frissítette saját prognózisát, ebből pedig arra következtethetünk, hogy bár pontos jóslat továbbra sincs, a veszély nagyon is komoly.

Az amerikai űrügynökség műholdak, drónok, hajók, tengeralattjárók, valamint az OMG (Oceans Melting Greenland) program segítségével figyeli az óceánok szintjének változását, ezzel kapcsolatban pedig rögtön megjegyzik, hogy az 1992-es indulás óta átlagosan csaknem 8 cm-es emelkedést figyeltek meg. Mivel a Föld nem teljesen szabályos formájú, ez a növekedés sem oszlik el egyenletes módon, vannak olyan régiók, ahol ennek háromszorosát mérték, így várható, hogy az elkövetkező mintegy száz évben is hasonló módon folytatódik majd a trend.

A NASA szakemberei biztosra veszik, hogy az emelkedés elérheti az 1 métert is, azt azonban nem tudják pontosan belőni, hogy ez száz éven belül, netán egy ennél picit távolabbi időpontban következik-e majd be. A tengerparti nagyvárosok mindenesetre komoly veszélyben vannak, amire jól figyelmeztetett a Katrina hurrikán, vagyis New Orleans elöntése (nem véletlen, hogy ők átfogó programmal készülnek az újabb évtizedekre), de számos egyéb régióban is növekedni fog a veszély, aminek révén a ma mért 6 milliárd dollár helyett 2050-re akár évi 1 billió dollárt is felemészthet majd a védekezés, illetve a károk elhárítása.

A közleményben egy rövidebb videót is megtekinthetünk, amely szemléletes módon ábrázolja a folyamatot. Arra egyelőre nincs konkrét válasz, hogy miként kerülhetők el a komoly következmények.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 069 053 megtekintés

Videó: 48 296 160 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920305

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh