Az önállóan közlekedő gépkocsiknak köszönhetően kevesebb lehet a baleset, de nem biztos, hogy a társadalom felkészült a használatukra. A robotjárművek számos előnyt kínálhatnak, például képesek tökéletesen tartani a sebességet, amit egyúttal az aktuális közlekedési helyzethez is tudnak igazítani; nem haladnak át a tilos jelzéseken; csak oda parkolnak, ahova szabad és nem okoznak balesetet, sőt, képesek elkerülni az ilyen helyzeteket. A robotautók megjelenése mindenesetre mindenképpen új helyzetet teremthet.

Az amerikai Brookings Institution elemzői rámutattak, hogy az önállóan közlekedő gépkocsik megjelenése közel sem csak áldás lesz a települések számára, hanem átok is. A kevesebb vezetési szabálytalanság, például gyorshajtás miatt kevesebb büntetés folyik majd be a helyi kasszába. Szintén kevesebb lehet a parkolási bírság. Mindez Alexander Host, az Accenture munkatársa szerint körülbelül 15 éven belül következhet be. Csak Los Angeles egyébként évente 161 millió dollárra tesz szert a különböző közlekedési díjakból. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy kevesebb lesz a balesetek miatti kár is és sokkal kevesebb az áldozat.

Hamburg az idén 26 millió euró bevételt tervez a közlekedési büntetésekből, München esetében ez az összeg az idén várhatóan 4,6 millió euró lesz. Az utóbbi csupán a teljes bevétel 0,08 százalékát teszi ki, de a költségvetéseknél már néhány millió euró kiesése is komoly problémákat okozhat. A Brookings Institution úgy vélte, hogy a kevesebb bevétel veszélyeztetheti az iskolák, a bíróságok és más közintézmények infrastruktúra-karbantartási és -fejlesztési projektjeit. Ráadásul könnyen lehet, hogy a közlekedési rendőröknek is új munkát kell találni.

A hatékonyabb gépkocsik miatt kevesebb üzemanyag fogyhat, amely viszont automatikusan azt eredményezi, hogy csökkenni fognak a jövedéki adókból származó bevételek. A kérdés az, hogy az állam ezeket a kieső összegeket akarja-e és tudja-e majd kompenzálni, illetve pótolni. Az egyik megoldást az jelentheti, hogy ha megadóztatják a járművek megosztását. Ebből a tevékenységből viszont kialakulhat egy teljesen új típusú tömegközlekedés.

Amennyiben a közösségek nem reagálnak az új kihívásokra, akkor gondba kerülhetnek. Emellett az is problémát jelenthet, ha a régi üzleti modelleket megadóztatják, de az újakat nem. Plusz, ha az üzleti modellek állami támogatást is kapnak, akkor végképp felborulhat az egyensúly. A Brookings Institution elemzői ezért arra biztatják a közösségeket, hogy aktívan foglalkozzanak az új helyzettel, hogy elkerüljék az aránytalanságokat és az igazságtalanságokat.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3809645

Jelenleg az oldalon

5
Online