Mérföldkőhöz érkezett a közúti árufuvarozás. A világ első önállóan közlekedő Mercedes-Benz Actros típusú teherautóját dr. Wolfgang Bernhard, a Daimler AG kamionokért és buszokért felelős vezetője, s Winfried Kretschmann, Baden-Württemberg miniszterelnöke irányították az első útján, az A8-as autópálya Denkendorf és Stuttgart közötti szakaszán. A próba idejére a szériamodellt a Highway Pilot nevű intelligens rendszerrel szerelték fel.

A Highway Pilot lehetővé teszi a részben önálló közlekedést, ami azt jelenti, hogy a tehergépkocsi az autópályákon ugyan magát vezérelheti, de a teljes felelősség a vezetőé és felügyelnie kell az irányítást, hogy bármikor beavatkozhasson. Vagyis a megoldás leginkább a repülőgépekben alkalmazott robotpilótákra hasonlít. Van előoldali radarja és sztereókamerája, valamint bevált asszisztensrendszereket, például a követési távolságra felügyelő megoldásokat alkalmaz. A Highway Pilot ugyanakkor például rossz idő esetén felszólítja a sofőrt, hogy vegye át a volánt és erre elegendő időt is hagy neki. A technológiát hozzáigazították a közúti közlekedés kihívásaihoz.

A Highway Pilottal felszerelt modellek eddig körülbelül 20 000 kilométert tettek meg németországi és egyesült államokbeli tesztpályákon. A tesztüzemet redundáns szenzorok tették különlegesen biztonságossá. Az előnyök között van a 100 százalékos üzemkészség, hiszen a rendszer sosem fáradt vagy figyelmetlen, továbbá a hatékonyság is jelentős mértékben nő. Az optimális sebességváltások miatt kevesebb a gyorsítás és a fékezés, s kevesebb üzemanyag is fogy. A káros anyagok kibocsátása akár 5-7 százalékkal is csökkenhet. Kevesebb a stressz is, a vezető más dolgokkal foglalkozhat, például elvégezheti a papírmunkát a táblagépén.

A különleges Mercedes-Benz Actros külön forgalmi engedélyt kapott Baden-Württemberg kormányától és ennek birtokában az autópályák egyes részein legfeljebb 80 kilométer/órás sebességgel haladhat. Azonban ez csak az első lépés, a jövőben további jogszabályok kidolgozására és bevezetésére lesz szükség.

A Daimler júliusban jelezte, hogy már az idén autópályán fogja tesztelni az önálló közlekedésre képes kamionjait. Wolfgang Bernhard akkor azt mondta: azzal számol, hogy az első sorozatban gyártott, részben önállóan közlekedő tehergépkocsik 2-3 esztendőn belül jelenhetnek meg, ezzel pedig megelőzhetik a robotautókat. Mindez műszakilag megoldható feladatot jelent.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3753596

Jelenleg az oldalon

2
Online