Amikor valaki letölt egy filmet valamelyik online televíziós filmportálról Internetkapcsolattal rendelkező tévéjére, vagy web rádiót hallgat, könnyen lehet, hogy magára vonja néhány kéretlen vizsgálódó figyelmét.

A kémeknek többé nem kell poloskát ültetni egy célszemély otthonába, mert az Internethez kapcsolt és szoftverek által irányított eszközök terjedésével maguk a megfigyelendő személyek teszik ezt meg helyettük, mondja David Petraeus, a CIA igazgatója.

A CIA azt állítja, hogy az Internet segítségével az ügynökség képes lesz leolvasni az eszközök által elért vagy letöltött információkat, beleértve a rádión hallgatott adásokat is.

A távirányítóktól a rádiós ébresztőórákig ma már szinte mindent irányíthatunk szoftverek segítségével és az ARM chipgyártó cég egy olyan új, kis energiaigényű chipet mutatott be, amit hamarosan minden eszközbe, a hűtőszekrényektől a sütőkön át a csengőkig beépítenek majd.

Petraeus szerint az ennek eredményeként létrejövő, egymással összeköttetésben álló eszközhálózatot a szakavatottak képesek lesznek mintegy könyvként olvasni, sőt távirányítással működtetni, olvashatjuk a Wired magazin egyik blogjában.

Petraeus szerint az internetes kütyük „forradalmasítani” fogják a kémkedés művészetét, lehetővé téve a kémeknek, hogy automatikusan, poloskák telepítése, illetéktelen behatolás vagy beépülés nélkül megfigyeljék a kiszemelt személyeket.

„Az „átformálás” elég elcsépelt kifejezés, de szerintem hűen kifejezi, hogy mi történik a technológiában ezen a területen,” mondta Patraeus.

„Különösen a titkosszolgálatok számára hasznosak ezek a fejlesztések. A számukra érdekes tételeket könnyebb lesz ezekkel a rádiófrekvenciás azonosítókkal, szenzoros hálózatokkal, apró beépített szerverekkel és energiagyűjtőkkel lokalizálni, azonosítani, megfigyelni és távirányítással vezérelni, miközben mind a következő generációs Internethez kapcsolódnak, az olcsó és hihetetlen kapacitású informatika segítségével.”

Petraeus egy befektetési cég találkozóján azokról az új technológiákról beszélt, amelyek célja a korábban „butának” számító háztartási eszközöket – lásd: hűtőszekrények, sütők vagy világítórendszerek – az Internettel összekötni.

Ezen a héten a világ egyik legnagyobb chipgyártója, az ARM, egy olyan chipet mutatott be, amit kifejezetten a háztartási eszközök internetes összeköttetésére fejlesztettek ki.

Az ARM chipek kisebbek, kisebb az energiaigényük és lényegesen olcsóbbak, mint a korábbi processzorok és tulajdonképpen bármilyen elektromos eszközt képesek összekötni az Internettel.

A koncepciót mostanában a „dolgok internete” néven emlegetik.

Egyesek szerint az összekapcsolt eszközök hamarosan folyamatosan jelölni fogják helyzetüket és azt, hogy éppen mit csinálnak az Interneten, ahogyan most a Google Maps mutatja a táj aktuális állapotát.

A jogvédő szervezetek, mint az Electronic Frontier Foundation, arra figyelmeztetnek, hogy a földrajzi helyzetjelző adatokkal (geolocation) igen könnyű visszaélni, és ahogy egyre több eszköz kapcsolódik az Internethez egy dolog biztos: a megfigyelési lehetőségek száma hatványozottan emelkedik majd.

Forrás: idokjelei.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 087 890 megtekintés

Videó: 48 317 359 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923219

Jelenleg az oldalon

10
Online

Interreg CE1013 REFREsh