Az eddigi legjobb fotót egy bolygó formálódásáról az Max Planck Intézet munkatársai készítették.

Mintegy 370 fényévre a Földtől van egy nagyon fiatal csillag. A PDS 70 mindössze 5,4 millió éves, és korából kiindulva a szakértők egy ideje már sejtették, hogy talán bolygók is formálódhatnak körülötte. A rendszerről készült korábbi képeken ugyanis látszott, hogy a csillagot körülvevő protoplanetáris korong egyes részeiről hiányzik az anyag, ami általában biztos jele annak, hogy ott egy bolygó képződik, magába gyűjtve a csillag keletkezése után visszamaradt gázt és port.

A kutatók ennek igazolására az Európai Déli Obszervatórium (ESO) VLT nevű távcsövével is megvizsgálták a csillag környékét. Hogy az esetleges bolygókat is elcsípjék, kitakarták a csillag fényét, amelyben normális esetben elvesznének a jóval halványabb planéták. Így sikerült lencsevégre kapni a PDS 70b katalógusjelű objektumot, amely nagyjából 22 csillagászati egységre kering csillagától, vagyis körülbelül olyan pályán halad, mint az Uránusz a Nap körül.

A bolygó, amely néhányszor nehezebb a Jupiternél, még jelenleg is formálódik, így sokkal forróbb a Naprendszer gázóriásainál. Felhős felszínén nagyjából 1000 °C lehet a hőmérséklet a vizsgálatok alapján.

Bár a csillagászok korábban is találtak születő bolygókat távoli csillagok körül, gyakran vita tárgyát képezi, hogy ezen felvételek pontosan mit mutatnak. Gyakran ugyanis nehéz megállapítani, hogy a protoplanetáris korong ködös belsejében valóban egy bolygó vagy valami más látszik. Az ilyen képek ráadásul alapos feldolgozáson esnek át, amely során olyan dolgok is odakerülhetnek rájuk, amelyek a valóságban nincsenek ott.

A mostani felfedezést azonban kevesen fogják vitatni, hiszen a szakértők hosszú ideje, több különböző módszerrel is vizsgálják a rendszert. Rendszeres időközönként többféle hullámhosszú felvételt készítenek a protoplanetáris korongról, és a képeket többféle programmal is feldolgozzák, így gyakorlatilag kizárt, hogy a születőben lévő bolygó képe műtermék.

A kutatók a következő időszakban is folytatják a rendszer megfigyelését, és azt remélik, hogy ahogy telik az idő, olyan változásokat észlelhetnek, amelyek révén részletesebb képet alkothatnak a bolygókeletkezés sebességéről és folyamatáról is.

Forrás: ipon.hu / eso.org / theverge.com / mpia.de

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters