A nyári kánikulában a Europe Direct Információs Hálózat Baranya Megyei Európai Információs Pontja 2011-ben is Csobbanj EUrópával! elnevezésű roadshow-t szervez.

2008-ban a Baranya Megyei EIP iroda kezdeményezte az első Csobbanj EUrópával! elnevezésű akciót a baranyai strandokon, mely azóta minden évben megrendezésre kerül. A népszerű és hatékony esemény eredményei felkeltették az Európai Unió figyelmét is, ennek következtében az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete 2010-ben országos roadshow-t szervezett Magyarországon.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete a hazai Europe Direct tájékoztató irodákkal együttműködve 2011. június 18. és augusztus 21. között rendezi meg Csobbanj Európával! című programsorozatát az ország strandjain. A roadshow keretében egy Europe Direct-kisbusz és EUrópa sátor járja körbe az egész országot, hogy több ezer strandlabda bevetésével az uniós tájékoztató irodák szolgáltatásaira hívja fel a nyaralók figyelmét. A rendezvénysorozat érinti többek között a Balatont és a Velencei-tavat. A program 27 fürdőhelyen 35 napon keresztül zajlik, és eközben számos fesztiválon is megjelenik, így például a Volt Fesztiválon.

A program célja, hogy az európai uniós állampolgárság adta lehetőségekről - utazás, továbbtanulás, munkavállalás, pályázatok, támogatások, nyugdíjak stb. - ingyenes tájékoztatást nyújtson a strandolóknak, valamint tudatosítsa bennük, hogy országszerte ingyenes tájékoztatást kaphatnak ezekről a kérdésekről a Europe Direct ügyfélszolgálati irodákban.

Baranya megyében számtalan kérdésre adnak konkrét válaszokat, használható tanácsokat és információkat a strandokon az érdeklődőknek a Baranya Megyei Európai Információs Pont, a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kht., a Mobilitás, az Eures, az Enterprise Europe és a Tudatosan a Környzetünkért Egyesület munkatársai.

Baranya megyei helyszínek és időpontok

2011. július 3., vasárnap Harkányi Gyógy- és Strandfürdő | Fürdőfesztivál

2011., július 17., vasárnap Orfűi Aquapark

2011., július 23., szombat Thermal Spa Siklós

2011., július 24., vasárnap Szigetvári Gyógyfürdő

További időpontok és magyarországi helyszínek:

Kattintson ide...

Az időpontok kedvezőtlen időjárás esetén módosulnak!

Frissítés 2011.07.01. 21:00: "A harkányi esemény időpontja a hivatalos időjárás előrejelzések tükrében (hűvös, csapadékos és erősen szeles) változik!

Az új időpontról a későbbiekben értesítjük az érdeklődőket!"

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 750 644 megtekintés

Videó: 48 951 761 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7031941

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh