Egy friss nemzetközi kutatás megfejtette, hogy mi áll a mai gyerekek agresszív viselkedésének hátterében. Az észak-karolinai Duke Egyetem nemzetközi kutatása szerint a hiperérzékenységben és a korai szocializációban kell keresnünk az okokat.

A kutatók 4 éven át közel 1300 8 éves gyereket vizsgáltak 9 országban, illetve szüleiket is bevonták a kutatásba. A felmérést vezető orvos professzor, Kenneth A. Dodge elmondta: „az univerzális minta azt mutatta, ha a túlérzékeny gyerek a másik viselkedéséből arra a következtetésre jut, hogy agresszíven közelít hozzá, erre még nagyobb agresszióval fog válaszolni.”

A Proceedings of the National Academy of Sciences szaklapban publikált kutatás azt is leírja, hogy a korai szocializációnak kulcsfontosságú szerepe van a gyermeki agresszió kialakulásában. Ha a gyereket a kezdetektől arra tanítják, hogy minden helyzetben alapvetően védekező pozíciót vegyen fel, és erőteljesen belenevelik az önvédelmet, pont az ellenkezőjét érik el. A szélsőséges agresszió ilyenkor nagy eséllyel robbanásszerűen fog előtörni a gyerekből.

Kenneth A. Dodge azt is hozzátette, ha a szülők nem féltik túl a gyerekeiket, és nem akarják görcsösen megóvni őket a konfliktusoktól és a problémáktól, továbbá megadják nekik a kételkedés lehetőségét, kevésbé lesznek agresszívek.

Forrás: hvg.hu / parents.com Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters