A SpaceX alapítója már 2025-ben űrhajósokkal szállna le a vörös bolygón.

Az elmúlt néhány hét során több érdekes tervről is olvashattunk az űrkutatás területén, ezek között szerepelt a SpaceX 2018-ra tervezett, űrhajósok nélkül lebonyolítandó küldetése, valamint a Lockheed Martin által megvalósíthatónak vélt, Mars körüli laboratórium célja juttatása. Előbbi cég vezetője most egy újabb mérföldkő eléréséről beszélt, amely a következő évtized közepén lenne esedékes.

Elon Musk egy hosszabb interjúban beszélt a vörös bolygóval kapcsolatos tervekről, ennek során pedig megemlítette, hogy saját cége már 2024-ben útnak indítana egy űrhajósokkal kiegészített kapszulát, amely egy évre rá érne a helyszínre. Ekkor szállhatnánk le legkorábban a Marsra, ehhez azonban nyilván több fontos fejlesztés megvalósítására is szükség lesz, hiszen bár a jelenleg rendelkezésre álló (illetve tesztelés alatt lévő) eszközök ugyan elméletileg alkalmasak lennének a hosszú utazásra, ezekkel messze nem az ideális körülményeket biztosíthatnánk a résztvevők számára.

Az első problémát a Falcon 9 rakéta jelenti, ez ugyanis elérhetné a Marsot, ám nem tudna magával vinni kellő mennyiségű felszerelést és utánpótlást ahhoz, hogy a küldetés tagjai némi időt töltsenek el a bolygón, majd pedig vissza is térjenek a Földre. Nem véletlen, hogy hamarosan (a tervek szerint idén ősszel) szolgálatba áll a Falcon Heavy, amely közvetlen elődjénél háromszor nagyobb erőt biztosít, ez pedig a remények szerint minden igényt kielégítene. A Dragon űrkapszula második változata szintén alkalmas lenne a legénység célba juttatására, ez azonban túlságosan szűk teret biztosít az űrhajósoknak a kilenc hónapig tartó út során, vagyis itt egy nagyobb lakómodul csatlakoztatását is meg kell majd oldaniuk.

Ezt követi az egyéb problémák listája, hiszen itt szükség lesz a megfelelő élelmezésre, valamint a marsi időtöltés biztonságos és kényelmes megvalósítására. Musk szeptemberben árul majd el további részleteket, addig nyilván folytatódik ezek kidolgozása.

Forrás: sg.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 747 896 megtekintés

Videó: 48 951 117 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7031843

Jelenleg az oldalon

9
Online

Interreg CE1013 REFREsh