A műanyag és a fém mellett immár az üveg is felhasználható lesz alapanyagként a 3D-nyomtatásban.

A Karlsruhei Technológiai Intézet munkatársai kifejlesztettek egy eljárást, amellyel először használható a 3D-nyomtatás során üveg is, ráadásul így akár kisebb méretű és bonyolult struktúrák is készíthetők. Az üvegnek számos olyan tulajdonsága van - például az átlátszósága és a hőállósága -, amelyek miatt teljesen új felhasználási lehetőségek nyílnak a 3D-nyomtatásban mind a gyártás, mind a kutatás területén, legyen szó optikai megoldásokról, adatátvitelről vagy biotechnológiáról.

Az eljárást a Dr. Bastian E. Rapp mérnök vezette csoport fejlesztette ki, amelynek tagjai között vannak kémikusok és biológusok is. A szakemberek a nagy tisztaságú kvarcüveg nanorészecskéit kis mennyiségű folyékony műanyaggal keverték össze, majd az így kapott anyagot fény segítségével keményítették meg. Rapp elmondta, hogy az anyag az eljárás utolsó részében még instabil volt, ezért annyira felhevítették, hogy az üvegrészecskék összeolvadtak egymással.

A 3D-nyomtatásban eddig műanyagokat vagy fémeket használtak, üveget nem. A közeljövőben mindez megváltozhat, a 3D-nyomtatókkal készített üveget elsősorban az adattárolásban lehet majd alkalmazni. Kutatók szerint a számítógépek következő utáni generációja már fénnyel fog működni és ahhoz bonyolult processzorstruktúrákra lesz szükség. A biológia és az egészségügy területén pedig miniatűr üvegcsövekből létre lehet majd hozni a legkisebb elemzőrendszereket. A 3D-nyomtatókban megformált, üvegből készített mikrostruktúrák többek között megjelenhetnek szemüvegekben, lencsékben és ezáltal akár a laptopok kameráiban is.

A kutatócsoport munkáját 2014-től 2018-ig 2,8 millió euróval támogatja a német oktatási és kutatási minisztérium.

Forrás: sg.hu / kit.edu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 073 367 megtekintés

Videó: 48 301 664 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920868

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh